A Halászbástyának ez a sarokpillére jelenleg kőtár céljaira szolgál. Sikeres tárgyalások eredményeképpen az ott tárolt muzeális értékű kőmaradványokat Zsigmond király lovagtermébe szállítják át és ott állítják ki.
– Az így felszabaduló, összesen 1108 négyzetméter alapterületen háromrészes vendéglátóipari egységet építünk be, a meglevő falak közé. A legalsó szinten magyaros borozót nyitunk száz férőhellyel, az első emeleten 175 férőhelyes éttermet, a toronyban és a hozzá csatlakozó teraszon 135 férőhelyes eszpresszó, drink-bár épül. Mindhárom helyiséget a Vár stílusához alkalmazkodó, egyedi berendezéssel látjuk el. A terveket a földművesszövetkezetek Országos Tervező és Kivitelező Vállalata készítette, a generálkivitelező a Fővárosi 1. sz. Építőipari Vállalat lesz, amely már meg is kezdte a felvonulást. A Halászbástya első kilátó-kombinátját, ahonnan páratlan szépségében tárul fel a pesti panoráma, szeretnénk 1967 május elsején megnyitni.
A budapesti földművesszövetkezetek egyre nagyobb részt kérnek és vállalnak a főváros ellátásából is. Jelentősen fejlődik a „mini-farm” mozgalom, amelynek az a lényege, hogy a főváros peremén, kertes családi házakban lakó munkásokat baromfitenyésztő szakcsoportokba szervezik.
– 1965-ben 17 ezer bábolnai hibrid tojót tartattak a tenyésztők, 1966-ban már 40 ezerre emelkedett a számuk s a következő évben eléri a százezret, ami évi 24–25 millió friss tojást jelent Budapest számára, az otthonélő asszonyok számára pedig igen szép mellékjövedelmet.
A tojástermelő mini-farmok takarmányellátását és az értékesítést központilag szervezik meg, a tenyésztőket megfelelő képzésben részesítik. Az öt körzetre osztott tenyésztő területen tanácsadó és orvosi szolgálat működik. Jellemző a mozgalom életrevalóságára, hogy ebben az évben ötven vagon, azelőtt hulladéknak számító konzervgyári paradicsommagot szárították meg. Ez a magas olajtartalmú mag kitűnő alkatrésze a baromfitápnak, azonfelül természetes festéktartalma révén a bábolnai hibridek „sápadt” tojásait is erőteljesebben színezik. A legeredményesebb tenyésztőket tenyészanyag-termelőként foglalkoztatják s a mini-farmok naposcsibe ellátását saját keltetőállomásokról biztosítják már a közeljövőben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!