Az örökség

Antall Józsefről jó két évtizeden keresztül keveset beszéltek a honi politikai kommentátorok.

Ugró Miklós
2016. 01. 05. 16:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldalon ez óvatos dicséretnek számított, a jobboldalon azonban következett a „de”: de hol maradt a várt nagytakarítás, az igazságtétel, a kommunisták kiszorítása a hatalomból és sok más ígért vagy csak remélt változás? (Megjegyezném: a jobboldaliak által Antall Józsefen számon kért intézkedéseket azóta egyetlen jobboldali kormány sem hajtotta végre.) Ez a kettősség a jubileumi megemlékezésekben is megnyilvánult. Általában tisztelettel szóltak a demokratikus átalakulásért tett erőfeszítéseiről, de többen bírálták egyes tetteit, illetve – más ügyekben – vélt passzivitását, és voltak, akik védték e támadásokkal szemben. Antall József maga nevezte „kamikaze kormánynak” a kabinetjét, jelezve: pontosan tisztában volt vele, hogy az új hatalomnak számos területen roppant szűk a mozgástere. Ennek ellenére soha nem élt vissza a jog lehetőségeivel, fel sem merült benne, hogy utólag igazítsa a törvényeket egyes intézkedéseihez. A miniszterelnökséget szolgálatnak tekintette, s ez az ő esetében nem üres szólam volt. Ez az antalli örökség azon része, amivel az örökösök azóta sem tudnak mit kezdeni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.