Nekünk csak veszítenivalónk van

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ez a kvótaellenes népszavazás nem szerencsés tákolmány nyelvileg, viszont politikailag még annyira sem.

Ugró Miklós
2016. 07. 12. 17:09

Ne feledjük, a 2008-as szociális népszavazáson a résztvevők száma csak fél százalékkal haladta meg az érvényességi küszöböt! Most a közvélemény megosztottabb, mint akkor, ráadásul a migránsdúlásból kimaradt régiókban nehéz lesz mozgósítani. És egy érvénytelen népszavazás Brüsszelben súlyos vereségként lesz kommunikálva. A magyar miniszterelnök mellett nem áll ki a népe, esetleg: már a népe sem áll ki – buggyannak majd elő az ilyen és hasonló kommentárok, s a kormány elveszíti a legfontosabb hivatkozási pontját a többség, a nép akaratáról. Brüsszelben pontosan tudják, miként vélekedik a nép a migránsok benyomulásáról, ám egy érvénytelen népszavazás legitimációs érveket adna azon politikusok kezébe, akik szembemennek a többség akaratával. A magyar miniszterelnök nehezen kivívott nemzetközi tekintélye súlyosan csorbulna, s itthon is komoly presztízsveszteségeket szenvedne. Meglep, hogy a Fidesz nem mérte fel egy vesztes népszavazás veszélyeit. Ezt még korrigálni sem lehet egy tollvonással, mint az internetadót vagy a vasárnapi zárva tartást. Netán ennyire magabiztosak a fiúk, hogy az alapvető ösztöneiket is elaltatták?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.