Hangnem

A politikai közbeszéd ellaposodásának és eldurvulásának több, egymással összefüggő oka van.

A stílus maga a párt! Nemegyszer kárhoztattam már a kormányoldalon divatossá vált politikai hangnemet, amely nemcsak választott vezetőkhöz, a közbeszédet meghatározó értelmiségiekhez méltatlan, de minden rendű és rangú kultúremberhez is. Ám ha így tettem, akkor úgy méltányos és igazságos, ha ejtek néhány keresetlen szót az ellenzék beszédmodoráról is, nehogy oly vád érjen, hogy diszkriminálom őket.

A parlament őszi ülésszakának nyitányaként elragadó demonstrációt kaptunk a politikai retorika pillanatnyi állásáról. Kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt kitettek magukért, kár, hogy a szónoki stílusbravúrok kimerültek a másik fél gyalázásában, lejáratásában, fenyegetésében. Hozzáteszem: napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök nem túl magas röptű, de korrekt hangot ütött meg (nem a tartalmára, a hangnemére értem), de a reagálások és a viszontválasz már hozta a szokásos nívót.

Megjegyzem, hosszú ideig a miniszterelnök azon ritka politikusok közé tartozott, aki nem ellenfelei sértegetéseit és rágalmazását vélte politikai üzenetnek, ám ez az idillikus állapot néhány éve véget ért, s azóta a kormányfő is oly lapos, szellemtelen, nemegyszer durva, bántó és személyeskedő kijelentésekre ragadtatja magát, mintha lovagkeresztre aspirálna. Feltornázta magát az ellenzék színvonalára, pedig az igazán magasra állította a mércét.

Az ellenzéki szónokoktól megtudtuk, hogy a Fidesz nem párt, hanem bűntársulat, gengszterbanda, galeri, szervezett bűnözői csoport, azaz maffia. Kormányra kerülve kizárólag az ország javainak kifosztásával, a közpénzek ellopásával, az állampolgárok megnyomorításával, a talpnyalóik gazdagításával, a jogállam szétverésével és a szabadság eltiprásával foglalkoznak. Jövőre nem parlamenti választások lesznek, hanem az armageddoni, a waterloo-i és a sztálingrádi csaták összességét felülmúló döntő ütközet, amelynek eredményeként nem leváltják a jelenlegi kormányt, hanem felkoncolják, miszlikbe aprítják, eltörlik a föld színéről. Vezetőit pedig csak azért nem engedik át a népharag sodrának, mert az ellenzék még tiszteletben tartja a Fidesz által semmibe vett törvényeket. A valóban független igazságszolgáltatás fog ítélkezni felettük, igazságosan, minden külső befolyástól mentesen, de szigorúan, az érdemeik szerint. Úgyhogy jövőre Fidesz–KDNP vonalon teljes vagyonelkobzás várható, és nagyjából mindenki megy a sittre.

Az átkozódás és a fenyegetőzés tiszteletet parancsoló bibliai hagyomány, csak éppen a próféták az Úr hatalmát hirdették, nem saját magukét. Ha egy próféta azt állítja, hogy az Úr porba sújtja a büszke babiloniak hatalmát, az megrendítő és félelmetes, ha egy ellenzéki párt kérkedik a Fidesz hatalmának megsemmisítésével, az elkeserítő, jobb esetben komikus. A politikai közbeszéd ellaposodásának és eldurvulásának több, egymással összefüggő oka van. A különböző erők nem egymással kommunikálnak, hanem csak saját híveikkel. Nem a kompromisszumot keresik, hanem azokat a pontokat, amelyekben erőt mutathatnak. Nem érvelnek, nem akarják a maguk igazát elfogadtatni a másikkal, hanem csak a saját táborukat akarják kondícióban tartani. Mindez érhető, hiszen a pártoknak egyre kevesebb a pozitív mondanivalójuk. Nincsenek vonzó, ugyanakkor reális terveik, és ezeket a hiányosságokat hangerővel, fantaszta ígérgetéssel, agresszív nagyotmondással pótolják. Nagy kérdés, bár nekem roppant erős kétségeim vannak, hogy a regnáló kormány elsöprésével, korrupt vezetőik elszámoltatásával ámítani – s nem mellékesen fanatizálni és hiszterizálni – az ellenzéki szavazókat kifizetődő taktika-e.