Baj van a civilekkel. Persze mindig voltak velük apróbb-nagyobb gondok, mert nem tudnak és nem is akarnak illemtudóan viselkedni, úgy, ahogy a politikusok elvárják tőlük. Mióta kialakult a népképviseleti rendszer, a civilek furtonfurt beleszólnak a politikába. S bármily meglepő ez sokaknak, ezt nevezik demokráciának. Csakhogy a demokráciával is baj van. Legalábbis a politikusok egy része szerint. Akik csak addig tántoríthatatlan hívei a demokráciának, amíg megválasztják őket, utána a terhükre van. Szóval, minél inkább beleszólhatnak a civilek a politikába, annál inkább korlátozzák a politikusokat egyéni ambícióik kiélésében. Következtetésképpen: annál erősebb a demokrácia. Márpedig a civilek akaratlanul is politizálnak, amikor szervezeteket hoznak létre, akkor is, ha a politikától látszólag távol eső terepeken tevékenykednek. Ugyanis ha önkényesen társulásokat építenek, az annak a jele, hogy az állam – tudatosan vagy felületességből – csak részben vagy egyáltalán nem lát el különböző társadalmi feladatokat. Megszokott, hogy az állam átengedi a civileknek – főleg a kultúra és a szociális gondoskodás területén – némely teendők elvégzését, ideális esetben anyagi támogatást is ad hozzájuk.
Ám ezek az idillikus állapotok azonnal véget érnek, amikor a hatalom megpróbál rátelepedni a civilekre. Befolyásolná, irányítaná, érdekei szerint használná őket, maga hozna létre szervezeteket, a spontán szerveződéseket tiltaná, a meglévőket feloszlatná. Eredetileg apolitikus vagy politizálni nem is szándékozó szervezetek ellenzéki pozícióba kerültek, sőt, egyes mozgalmak az állampolgárok politikai szocializációjában is meghatározó szerephez jutottak.
Így nyertek politikai dimenziót a múlt században olyan civil szerveződések, mint a dalárdák, az olvasókörök, a természetjáró-egyesületek, a beat-, az amatőr színházi, a táncházmozgalom, az irodalmi és más művészeti műhelyek, a Szegényeket Támogató Alap. Erről a párt manapság megfeledkezni látszik, de a Fidesz is illegális civil szervezetként alakult meg 1988 tavaszán.
A civilek közvetlenebb módon is folytatnak politikai tevékenységet, mi több, működő demokráciákban ők határozzák meg a társadalom politikai arculatát. Hiszen a választásokon kifejezetten politikai döntéseket hoznak és érvényesítenek, anélkül hogy erre külön felhatalmazásuk lenne. Ellenkezőleg: ők adnak felhatalmazást a hatalomnak, hogy megvalósíthassa a programját. Sajnos számos politikus úgy képzeli, a választásokon arra kapott felhatalmazást, hogy négy évig saját agyrémeit kényszerítse az országra. Mivel a polgári demokráciákban a civilek adnak felhatalmazást a hatalomnak, arra is joguk van, hogy a program végrehajtását folyamatosan ellenőrizzék és számonkérjék.
Ehhez képest Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy nyilatkozott a Financial Timesnak, hogy az a baj a civilekkel, miszerint: „Mr. Soros azt hiszi, a civil társadalom feladata, hogy ellenőrizze a végrehajtói hatalmat.” Hozzátette még: csak „a választott képviselők politizálhatnak legitim módon”. Kovácsnak sok mindenben igaza van. Mr. Soros valóban ezt hiszi. Miként így gondolják sokan mások is. Többek között minden normális, egészséges szellemű és lelkű demokrata. Viszont a fentebb elmondottak értelmében Kovács a választásokon való részvételt nem tekinti legitim politikai tevékenységnek. Ez némileg érthető, minthogy pártjának már 2010-ben sem volt nyilvánosan meghirdetett, végrehajtható politikai programja.
Az ilyet ellenőrizni sem nagyon lehet. Ám ez nem jelentheti azt, hogy gátlástalanul tombolhat a hatalmi önkény. Egyébként Kovácsot sem megválasztották. Legfeljebb csak ki. 2006-ban Debrecenben lett önkormányzati képviselő, de az inkább civil státus, semmint politikusi. Kovács is egyszerű kontraszelektált funkci, mint oly sok más pártapparatcsik, akik demokratikus legitimációja erősen kétséges.
