„Szóval a francokat van itt válság. Semmilyen válság nincsen, valamit mi kúrunk el, de nagyon. Ugyanis ha amerikaiak milliói »két pofára« veszik a 460 colos lcd-tévéket, a gyönyörtől ordítva taposnak át mindenkin, és kamikazeként futnak a shopcenterekben (milyen gyönyörű ez a szó ), akkor nem lehet gond. Ja, hogy milliárd embereknek kenyérre se telik? Leszarjuk, mi?” E kedves sorokkal emlékeztem meg a tavalyi esztendő fekete péntekjéről, és annak ellenére aktuálisak e sorok most is, hogy noha minálunk a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó látók és mentalisták száma a világon, én mégsem vagyok az. Rossz hír, hogy e magatartás kezd átszivárogni Európába is: nézzük csak, mi lesz itt, ha „meg kell venni” az ajándékokat!
Nem tudom, hogy a Kedves Olvasóim hogyan is állnak a dologgal, de szerintem súlyos, társadalmi szinten is megmutatkozó patológiás folyamatot mutat az a jelenség, amikor emberek egyénenként és csoportosan akár az életüket is kockára teszik egy-egy termékért. Mindez érhető is lenne, ha pölö – Maslow piramisát nézve – az alapvető fiziológiás szükségletek kielégítéséről lenne szó. De elnézést kérek mindenkitől: az okostelcsi meg a lapostévé nincs is a szükségletek között. Ezek az eszközök – noha adott esetben fontosak lehetnek, hiszen mégsem a XVII. században élünk – azért mégis csak másodlagosak. Ebből egyenesen következik, hogy normális ember nem ránt pisztolyt s nem fúj le kéttucatnyi embert gáz-spray-vel, ha elfogy a tamagocsi.
Újra szeretném jelezni, hogy Muki nem ellenzi a fogyasztást. Viszont azt nem fogja föl, hogy tényleg minden évben elromlik ötvenmillió – maradjunk ennél – lapostévé, ami helyett újat kell venni. Ennek az egésznek semmi köze a racionalitás–funkcionalizmus kettőséhez. E millióknak a vásárlás lényege maga a vásárlás folyamata, az itt lopott, hamis örömökkel próbálnak meg pótolni valamit. A „shoppingolás” is erre utal: unalmában vásárol össze minden szart, holott akár főzhetne vagy csinálhatna egy kisszéket is – ha tudna, de nem tud.
A gond az, hogy az érzelmi élet lyukait nem úgy foltozzuk be, ahogy anno a zoknit stoppolták.
Nagyon érdekes és persze veszélyes az a folyamat, ahogy a társadalmak bizonyos csoportjai a magány, a társas magány, a rossz emberi és párkapcsolatok miatt keletkezett hiányaikat ilyen torz módon igyekeznek orvosolni. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy voltaképpen ezt az őrületet egészen pontosan kik és hogyan idézik elő. Az biztos, hogy emberek százmillióinak alapvető morális–társadalmi kontrolljait kiiktatni maga a „nagy biznisz”.
Pedig ami ott nyereség, az egy másik – sokak számára meg nem érthető, mert anyagiakban nem kifejezhető – dimenzióban veszteség. Méghozzá súlyos.
origo.hu
A betegek szeme láttára kellett újraéleszteni egy nőt a kecskeméti rendelőintézetben
