Így senkinek sem jó ez a rendszer

El van keseredve a széthajtott doki és az ápolószemélyzet, de bizony el van keseredve az a beteg is, akivel folyosónyi ember előtt közlik két büfi között, hogy rákja van.

Muki
2013. 05. 05. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nagy alrendszerek egyik leginkább konfliktusokkal terhelt területe az egészségügyi rendszer. Nem csupán a politikai adok-kapok, hanem a mindennapok szintjén is érződik az évtizedek óta mérgező pszichózis, s az a gond, hogy ezen nem csak és kizárólag anyagiakkal lehet(ne) javítani. Van, ami pénzben nem fejezhető ki – például a bizalom és az együttérzés, vagy éppen a felelősség –, és nem is fejleszthető anyagiakkal. Szinte csak arról folyik a szövegelés, hogy az amúgy is pazarló rendszerben nincsen elég forrás, nő a hitelállomány, amit folyamatosan helyre kell rakni, s hogy milyen nagy az elkeseredés. Amúgy ez mind igaz. El van keseredve a széthajtott doki és az ápolószemélyzet, de bizony el van keseredve az a beteg is, akivel folyosónyi ember előtt közlik két büfi között, hogy rákja van.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a Magyar Kórházszövetség frissiben lett elnöke egy interjúban pedzegette az orvostársadalom és a szakszemélyzet társadalmi megítélését. És tényleg korrekten szól a helyzetről, mert „sokszor a betegek is joggal panaszkodnak az ellátórendszerre, ugyanakkor mi is gyakran kapunk indokolatlan és durva reakciókat a kórházi életben, és számos kollégán látjuk, hogy kiábrándult az őt ért – a társadalom részéről érkező – megaláztatások miatt”. Mindenkinek van felelőssége és tennivalója, miközben orvos és beteg is méltatlan helyzetek sokaságát éli át nap mint nap.

Forrásokkal a legteljesebb mértékben kitömött egészségügyi rendszer sem képes optimálisan működni, ha az abban részt vevők között nincsen meg a szükséges pozitív kölcsönhatás és a kölcsönös tiszteleten alapuló interakció. Márpedig olykor úgy tűnik, hogy harc folyik a gyógyító és a gyógyítandó között. Az egyik oldalon látjuk a havi kétszáznyolcvan órát dolgozó és a korrekciók ellenére még mindig alulfizetett egészségügyi dolgozók hadát, míg a másikon a betegség miatt amúgy is szorongó, kiszolgáltatott emberek tömegét. Jól láthatóan e két dimenzió között sül ki a feszültség, mert a mindennapi nehézségek felőrölték az egymás iránti szolidaritást és megértést. Ördögi kör ez, hiszen meglehetősen bizonytalanok azok a társadalmi alapok is, amire építkezni kellene.

Az egyébként a társadalmi kohézióban fontos szerepet játszó egymásra találást évtizedek óta lassan adagolt méreg is nehezíti, hiszen a borítékok csúsztatása az erre nyitott zsebekbe romboló hatással van a bizalmi viszonyra, ezen keresztül nehezítve a gyógyulást és a tisztulást is mind egyéni, mind társadalmi szinten. Csak hogy érdekesebb legyen: a magyarok nagy része teljesen belesavanyodott e korrupt folyamatba, szinte természetes közeg, mint halnak a víz.

A hálapénznek – valójában a félelem béréről van szó – nevezett „pluszjuttatás” a magyar egészségügyi rendszer Achilles-sarka. Ha ezt sikerülne kilőni, lassan, de biztosan a gyógyulás útjára léphetnénk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.