Május 22-e az európai elhízás elleni nap. Komoly hely ez az unió. Már csökkent is az elhízottak száma. Egy 2009-es vizsgálat szerint a magyarok 63 százaléka túlsúlyos, ennek közel fele pedig egyenesen elhízott. Ebben semmi meglepő nincsen. Daganatos és keringési megbetegedések, depi – minden dimenzióban igen „jól” állunk. Sok oka van ennek, unom sorolni. Viszont arról szentül meg vagyok győződve, hogy egyéni szinten nagyon sokat lehet tenni azért, hogy a baj bekövetkeztét a lehető legtovább kitoljuk. De arról is meggyőzött a tapasztalat, és nem jó ezt leírni – de végül is a számok is ezt mutatják –, hogy a magyarok jelentős része semmit sem akar tenni az életminősége javítása érdekében. Csak siránkoznak, miközben a tudatos magatartást – ellenben az egó zabolátlan kielégítésének ösztönével – nagyítóval kell keresni. Rázzák le a felelősséget, mint kutya a vizet.
Nem a partvonalról ugatok. Egy-egy edzés után komoly fájdalmaim vannak, viszont pontosan tudom, hogy időt és energiát kell áldozni annak érdekében – és ez csak egy példa –, hogy ötvenévesen ne csak távolba nézésre legyek képes a kölykömmel. Hogy ne kelljen bolyongani az egészségügyi ellátórendszerben és ne faljon fel a rák, idő előtti megbetegedésemmel ne okozzak bánatot és ne váljak teherré.
Persze, tudom. Az egó, ami mindig éhes és megzabolázása pokoli nehéz. Éppen mondja a kollégám, hogy mennyi elhízott kis csajt lát. És tolják magukba a szemetet. Önkritika nélkül veszik föl az XS-es méretet, amiből folyik ki minden, s nem szégyellik magukat. Senki nem szól nekik. És néha már tök kellemetlen beülni egy fürdőbe a sok elhanyagolt testű ember közé. És válasszuk ketté: akinek valamilyen rajta kívülálló ok miatt van súlyproblémája, azt támogatni kell és megérteni, tehát aki valamilyen rosszindulatot vél felfedezni e posztban, annak szevasz. Akikről meg ez a poszt szól, azok egyszerűen csak a gondolkodásra, felelősségvállalásra és az önmagukkal való „beszélgetésre” képtelen emberek. Nézem a boltban a népeket. Megvesznek minden noname szart, ami akár csak egy kicsit is hasonlít a valamelyik nagy gyártó termékére, hektoliterszámra isszák az energiaitalt, ami bizonyára „jót tesz” egy 14-16 éves fejlődő szervezetnek, s noha sokan letették a bagót, azért még napi három étkezésből kettőt a cigi tesz ki. Nem kellene a halálba menetelni. Az evés már csak zabálás, disznózsírt szalonnával, a végére egy kis csipsszel.
A megelőzés egy bizonyos szintig nem kerül pénzbe, haver. A méregdrága egészségkárosító termékek elhagyása éppen hogy pénzt takarít meg. És ez csak a folyamat eleje, hiszen ha csökken a megbetegedések száma, csökken az egészségügyi ellátórendszeren a nyomás, és talán még némi pénzecske is marad abban a közös kasszában, amibe mindenki, akinek jövedelme van, befizet.
De a legfőbb nyertes, és ez az igazán fontos, az egyén, akinek kitisztul a szervezete, aki visszanyeri vitalitását és jobb esetben jó példával is tud szolgálni másoknak is.
