Újra a hálapénz. Vörös posztó ez, haver. Ebben testesül meg minden, ami gátolja a magyar társadalom fejlődését, viszonyainak rendezését. „A lakosság több mint 70 százaléka szerint a hálapénzre azért van szükség, mert nélküle rosszabb ellátást kapnak, a magyarok kétharmada fizetősnek tartja az egészségügyet, azzal, hogy ha legálisan megvásárolhatóak lennének az egészségügyi szolgáltatások, szóba sem kerülne a hálapénz” – hát nem csapkodja a térdét az ember örömében. A GKI Gazdaságkutató mérése szerint a magyarok 15 százaléka kifejezetten fizetősnek mondja a magyar egészségügyet. Miközben papíron nem az. Azért is súlyos a helyzet, mert e fekete forintokkal egészséget, biztonságot, voltaképpen életet próbál venni a nép, nem egy mosolyt a kávéja mellé.
Ez a látlelet olyan mértékű bizalomdeficitet mutat, amit semmilyen kommunikációs vagy fogalmi/definíciós bűvészkedéssel nem lehet megmagyarázni. Közben meg remeg a gyomra a betegnek. De a nővérnek/doktornak is, mert jelentős részüknek szintén komoly frusztrációt jelent ez a működés. s közben úgy teszünk, mintha a társadalomnak semmi dolga nem lenne itt.
***
A „para” az összekacsintás szövevényes rendjét jelenti. E rend ragacsos anyaggá változtatja az élet minden szegmensét, hiszen az „előnyvásárlás” nem csupán az egészségügy dimenziójában érhető tetten. A pékségben otthagyott „apró” is titkos vágyak manifesztációja: így talán legközelebb már köszönnek is, ha belépünk az ajtón. A borravaló intézménye is problémás. Sok helyen már ott a szervizdíj, mivel a pincérnek úgymond futkosnia kell. Kamu. Ennyi erővel az összes munkakörre jellemző sajátosság után lehetne pénzeket követelni csak úgy vonal alatt; van, ahol sokat állsz egy helyben vagy éppen a magasban lógsz, máshol meg a stressz zabálja fel az életed. A vendég, aki elmegy megvacsorálni egy normális helyre nagyjából tízezer forintért – szolidaritás ide, meg oda is – nem tehet arról, hogy bárki alulfizetett. És nem kevés ilyen ember él hónapról hónapra.
Az vitathatatlan, hogy nővérek, orvosok anyagi és társadalmi megbecsültsége nem éri el a kívánt szintet, a szakma egyértelműen küldi jelzéseit a bérrendezéssel kapcsolatosan. Össztársadalmi érdek, hogy megálljon az elvándorlás azok esetében is, akik az egyik legnagyobb felelősséggel járó hivatást bírják. A társadalmi megítélésben pedig az segítene sokat, ha mondjuk nem kellene szülészeknek/nőgyógyászoknak bíróság elé állniuk, amivel hihetetlen mértékben rontják a belüket kidolgozó nővérek és orvosok megítélését is. Ezek a hősök vannak többen, de halkabbak is.
Az elmélet szerint bizonyos fizetéshatár fölött megszűnik a hálapénz. Ezt vitatnám. Az emberi természet jellemzői – főleg egy, az egót mindenek elé helyező társadalomban –, mindig is aránytalanul nagy teret fognak biztosítani a szerzés parancsának. A sok is kevés. Látjuk magunk körül a kiskirályokat, kivagyi senkiháziakat, egyéb figurákat, foglalkozástól függetlenül. Itt már régen nem az egészségügyről van szó.
***
Teljes társadalmi megújulásra van szükség annak érdekében, hogy a kiskapuzás, a szívességek rendszere, a cselvetés helyébe a korrektség, az egészséges versenyszellem, a társadalmi vitalitása való törekvés lépjen. A kérdés az, hogy készen állunk-e erre.
