Egy egoista társadalomnak semmi esélye

Nem vagyunk hajlandóak tudomást venni a társadalmat átszövő destruktív viselkedésmintákról.

A magyar társadalom egyik legsúlyosabb terhe, s ezt mindenféle búsongó köldöknézegetés nélkül vallom, a népmozgalmi és egészségügyi dimenziókban meglévő súlyos problématömeg. Minden más területen – ilyen az önkábításig mantrázott gazdasági rendszer is – csak a már folyamatosan válságban lévő humán dimenziók jó és optimális működésével érhető el siker. Igen, siker; ez az az állapot, ami minálunk nem hogy nem természetes cél és motivációt serkentő drog, hanem egyenesen az irigység és a gyanakvás melegágya. A helyzet megoldhatatlannak tűnik, hiszen a terápiát nem csupán az anyagi, hanem a mentalitás világában is meg kell(ene) kezdeni. Miközben szinte folyamatosak a családok és a gyermekvállalás könnyítésére tett intézkedések, addig a mentalitás bonyolult rendszerében nem történik változás. És erre ne is számítson senki.

E területen antagonisztikus ellentét feszül a társadalom és azon aktorok között, amelyek kísérletet tesznek a beavatkozásra. Magyarul: senkinek nincsen joga mások hálószobájának kulcslyukán bekukkantani, miközben éppen a termékeny időszakban lévő korosztály fordul teljes arccal csak a saját egójának stimulására és igényeinek kielégítésre, miközben egyéb ellenerők is dolgoznak.

Sokan valamiféle hurráoptimizmussal még mindig arról beszélnek könnyekig meghatva, hogy a magyar társadalomban milyen fontos helyen szerepel a gyermekvállalás, addig mindennek az adatok tendenciózusan ellentmondanak. Míg 2000-ben hetvenhét százalék, addig 2008-ban a fiataloknak már nyolcvannégy százaléka élt gyermek nélkül. Ezzel párhuzamosan csökken az egy- vagy több gyermekes fiatalok száma is. A párkapcsolati dimenzió is hasonló: 2012-ben a 15-29 éves korosztály hetvenkét százaléka volt egyedül, miközben az ezredfordulón hatvankilenc százalék volt ez az arány. A legutóbbi cenzus szerint is a 30 év alatti férfiak kilencven, míg a nők nyolcvannyolc százaléka él partner nélkül.

Állítom: szegényebbek lettünk egy illúzióval, miközben nem vagyunk hajlandóak tudomást venni arról a beteges és destruktív egoizmusról, ami az élet minden területét mérgezve átszövi a magyar társadalmat.

És kurva nehéz igazságot tenni. Mert miközben azt látjuk éppen az ifjúsági kutatások adatai alapján, hogy a fiatalok egyre nagyobb arányban élnek gyermektelenül, nincs kellő mélységében feltárva a posztmodern korszak hatása e populációkra s noha én is gyakran emlegetem a destruktív egoizmust, talán helytelenül és tehetetlen dühből fakadóan, a probléma sokkal mélyebb. S most nem az orrtúró, anyuci kedvence, motiválatlan és egész nap az internet előtt ülő, újabban csendes generációnak nevezett arcokról beszélek, hanem a napi tíz-tizenkét órát güriző, mellette iskolába járó és egyéb más szerepeknek is megfelelni kénytelen csoportokról.

Olyan bonyolult és kihívásokkal teli ez a szerepmátrix, ami meggyőződésem szerint kiemelt szerepet játszik a rossz életminőség kialakulásában is, ami éppen úgy magában foglalja a testi-lelki megbetegedéseket, mint ahogyan a párkapcsolatok tartósságát is veszélyeztetik. E korszak és az abban fellépő kényszerek a jó élet megélésének esélyét rontják.

Ezen életmód önkéntességét megint csak azok hangoztatják, akiknek sem a hiánygazdaságról, sem a valódi teljesítményről, sem a társadalmi mobilizációs csatornák buktatóiról nem tudnak semmit. Mert miközben számos nagyember a gyermekvállalás elmaradásáért a karrierizmust okolja, addig ez mindössze tizenöt százalékban „bűnös”, ellenben a jövedelmi és a lakásviszonyok együttesen hetven százalékban felelősek e problémakörben. Azért is lenne fontos megismerni, hogy a fiatalokat milyen hatások érik, hogy a közgondolkodásból végre kikopjon az az avitt és félhomályban tapogatózó gondolkodás, amely szerint az élet még mindig felosztható a nyolc óra munka, pihenés és szórakozás amúgy sosem volt valósága.

A posztmodern korszak emberének élete olyan bonyolult, aminek áttekintése és főleg megértése nem történhet meg a kényelmes íróasztalok és kiváltságok közepette.

A blog további posztjait itt találja.