„A meccsek után mindenki azt kérdezi tőlünk, mit érzünk. Nos, ez most olyan, mintha álmodnánk – ecsetelte a magyar válogatott lélekállapotát az Eb-n Dzsudzsák Balázs, akivel az UEFA készített mini videóinterjút. – Igazából túl egyszerűen szoktunk válaszolni a fenti kérdésre, mert még mindig a hatása alatt vagyunk annak, ami Magyarországon, Budapesten történik.” (A válogatottnak szurkolók a meccsek után ezrével árasztják el a főváros útjait, a fél belvárost le kell zárni, az emberek a 4-6-os villamos megállóinak tetején, a közlekedési lámpákon csüngve ünnepelnek, a Margitszigeten pedig annyian néznék a meccseket, hogy egy órával a kezdő sípszó előtt már engednek be több embert.)
„Tizenötmillió ember eszméletét vesztette – folytatja a csapatkapitány –, mindenki az utcára akar menni bulizni, ünnepelni, és a válogatott meccsét akarja megnézni.”
Amiről Dzsudzsák Balázs beszél, valóban fedi a valóságot. Az osztrákok elleni győzelem óta évtizedekkel ezelőtt eltemetett futball-láz ütötte fel a fejét, a kocsmateraszok, a nyitott meccsnézős helyek dugig telnek, a munkahelyek elengedik a dolgozókat, piros-fehér-zöldre mázolt, válogatottmezes drukkerek lepik el az utcákat. Reméljük, bármit is játszik is a csapat a belgák elleni vasárnapi nyolcaddöntőben (21.00, Toulouse), hosszú távon gyökeresen megváltozott a magyar válogatott megítélése. Dzsudzsákék legalábbis mindent megtettek ezért.
