E csoport: Pogbáéknak a sokk után a törpére is figyelniük kell

Itt csak a franciák kiesése lenne szenzáció, holott Svájc hatodik a világranglistán. Ecuador meglepetést okozhat.

2014. 06. 07. 4:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt persze gyaníthatóan a legelvakultabb svájciak sem hiszik, hogy csapatuk a hatodik legerősebb a földgolyóbison, de a világranglista efféle furcsaságot is szül, a sorsoláskor így kerülhettek az első kalapba. Ottmar Hitzfeld szövetségi kapitány együttese selejtezőcsoportjában meggyőző teljesítménnyel zárt az élen, tíz meccséből hetet megnyert három döntetlen mellett, ám itt sem került igazán acélos társaságba: Izlandot, Szlovéniát, Norvégiát, Albániát és Ciprust utasította maga mögé.

Arra viszont már felkapta a fejét a világ, hogy a selejtezők között egy augusztusi barátságos mérkőzésen Bázelben 1-0-ra legyőzte az egyáltalán nem tartalékos Brazíliát. A Selecao a legutóbbi tizenöt találkozójából tizennégyet megnyert, csak ez a vereség rondít bele a statisztikájába. S azt már az előző vb-n is megtapasztalhattuk, hogy a svájciak óriásölők: a csoportjukban rögtön az első meccsükön 1-0-ra verték a spanyolokat, akik aztán hat győzelemmel, ezeken összesen egy gólt kapva masíroztak a vb-címig. Viszont Dél-Afrikában a válogatott másik véglete is előjött: Chilétől 1-0-ra kikapott, az akkor is játszótárs Hondurasszal pedig csak 0-0-ra végzett, így tovább sem jutott.

kapusok: Diego Benaglio (Wolfsburg), Roman Bürki (Grasshoppers), Yann Sommer (Basel)

védők: Johan Djourou (Hamburg), Michael Lang (Grasshoppers), Stephan Lichtsteiner (Juventus), Ricardo Rodríguez (Wolfsburg), Fabian Schär (Basel), Philippe Senderos (Aston Villa), Steve von Bergen (Young Boys), Reto Ziegler (Sassuolo)


középpályások: Tranquillo Barnetta (Eintracht Frankfurt), Valon Behrami (Napoli), Blerim Dzemaili (Napoli), Gelson Fernandes (Freiburg), Gökhan Inler (Napoli), Xherdan Shaqiri (Bayern München), Granit Xhaka (Mönchengladbach)

támadók: Josip Drmic (Nürnberg), Mario Gavranovic (FC Zürich), Admir Mehmedi (Freiburg), Haris Seferovic (Real Sociedad), Valentin Stocker (Basel)

szövetségi kapitány: Ottmar Hitzfeld

 

A mostani válogatott azonban jóval ütősebb. A keretben hárman 30 évesek, a többiek mind fiatalabbak, de ami igazán szemet szúr, hogy milyen színes kompánia állt össze. Hitzfeld kiválasztottja között akad olasz, spanyol, horvát, macedón, bosnyák, török, zöld-foki szigeteki és elefántcsontparti felmenőkkel bíró játékos, az albán kontingenst pedig négyen alkotják. A legnagyobb ász is köztük van: Xherdan Shaqiri, aki már két szezont húzott le a Bayern Münchenben, így tavalyról BL-győztes. S ugyan a 22 éves játékos nem alapember a bajoroknál, idén tizenhét meccsén hat gólt szorgoskodott össze középpályás létére. És érdemes lesz figyelni a nála is egy évvel fiatalabb Ricardo Rodríguezre, a Wolfsburg balhátvédjére is, mindkettőjük értékét 20 millió euróra taksálja a mértékadó Transfermarkt.de honlap. Stephan Lichtsteiner a Juventusban, Gökhan Inler, Valon Behrami és Blerim Dzemaili a Napoliban játszik, ez sem rossz ajánlólevél a svájci válogatottnak.

A Transfermarkt.de a svájci válogatott összértékét 178 millió euróra teszi, a franciát viszont 379 millióra, ám Didier Deschamps szövetségi kapitány együttese csak pótselejtezőn jutott ki a vb-re, s ott is erősen rezgett a léc: az ukránok elleni kijevi 0-2-re Párizsban 3-0-val válaszoltak. Azt azért említsük meg, hogy a a franciák a selejtezőcsoportjukban a spanyolok mögött lettek másodikok, és ez azért „belefér”. A pótselejtező után felkészülési meccseken 2-0-ra verték a hollandokat, 4-0-ra a norvégokat, de hogy minden mégse legyen szép, vasárnap Nizzában csak 1-1-et játszottak Paraguayjal.

Négy éve Dél-Afrikában hatalmas pofonba szaladt bele a csapat, az Uruguay elleni 0-0 után Mexikótól 2-0-ra, a házigazdától 2-1-re kikapott, utolsó lett a csoportjában, így most volna mit helyrehozni. S ha azt nézzük, hogy az 1998-as vb-arany után a válogatott a 2002-ben ugyancsak a csoportjában ragadt, 2006-ban viszont ezüstérmes lett, akkor a 2010-es malőr után könnyen megint dobogós lehet a társaság

Ám a franciáknak nagyon rosszul indul a torna: pénteken eldőlt, hogy legnagyobb sztárjuk, Franck Ribéry (Bayern München), aki mindennek a kulcsa, deréksérülése miatt nem szerepelhet. S ez bizony sokkolhatja a válogatottat és a szurkolókat is. Ribéry helyett talán a nála éppen tíz évvel fiatalabb, 21 éves Paul Pogba [nyitóképünkön] kerülhet a középpontba. A Juventus középpályását 45 millió euróra tartják, ami most még fentebb kúszhat. Úgy érezzük, hogy Brazíliában a 23 éves Antoine Griezmann is berobbanhat, aki a szezonban a Real Sociedadban tizenhat gólt szerzett. A válogatottban még csak háromszor lépett pályára, de legutóbb Paraguay kapuját ő vette be.

Ecuador 2002 és 2006 után harmadszor jutott ki a vb-re, és a németországi tornán tovább is lépett a csoportjából úgy, hogy Lengyelországot és Costa Ricát is legyőzte. A tizenhat között pedig Angliától csak 1-0-ra kapott ki. A dél-amerikai selejtezőcsoportban éppen megcsípte a biztos vb-szereplést érő negyedik helyet, így viszont pótselejtezőre küldte Uruguayt.

Ecuador kerete összesen ér 63 millió eurót, és csupán egyetlen nemzetközileg is jegyezett futballistát tud kiállítani, a Manchester Unitedben pallérozódó Antonio Valenciát. A 28 éves, 71-szeres válogatott csapatkapitány mellett említsük még meg Christian Noboát, aki Dzsudzsák Balázs csapattársa a Gyinamo Moszkvában. Az, hogy a keretbe a Barcelona is ad három játékost, senkit se tévesszen meg, ez nem „az”, hanem a helyi Barcelona

Az ecuadori válogatott igazából otthon, Quitóban, 2800 méter magasan érzi jól magát, ám a selejtezők után felkészülési meccseken az Egyesült Államokban, New Jersey-ben 0-0-t játszott Argentínával, Amszterdamban 1-1-et Hollandiával – ami előtt mi igazán fejet hajthatunk –, szerdán pedig Miamiban 2-2-t Angliával. Ecuador látszólag a csoport törpéje – igaz az izmosabbik –, de aki lebecsüli ezt a csapatot, csúnyán megjárhatja.

Honduras 1982-ben és 2010-ben járt vb-n, és legutóbb, miként már említettük, éppen a svájciak ellen szerzett egy pontot. Most ennyivel aligha érné be, dacára annak, hogy a kerete papíron valamivel kevesebbet ér, mint Pogba fél lába. (No persze ha csak ez döntene, akkor szerdán az Olaszország–Luxemburg mérkőzés sem végződhetett volna 1-1-re.)

A Concacaf-zónában az Egyesült Államok és Costa Rica mögött harmadikként jutott ki a vb-re, megelőzve az erősebb, negyedikként már pótselejtezőre kényszerülő Mexikót. Amikor még nem tudták, hogy a vb-n egy csoportban lesznek, novemberben Houstonban Honduras és Ecuador megmérkőzött egymással, és 2-2-re végzett. Érdekesség, hogy a hondurasi szövetségi kapitány, a kolumbiai Luis Fernando Suárez korábban Ecuadort is dirigálta, az ecuadori szakvezető, az ugyancsak kolumbiai Reinaldo Rueda pedig előzőleg éppen a hondurasi válogatott élén állt. A jelek szerint arrafelé tényleg kicsi a világ.

A közép-amerikaiak nem éppen önbizalommal felvértezve érkeznek Brazíliába, az Egyesült Államokban túrázva a törököktől 2-0-ra, az izraeliektől 4-2-re kikaptak. Szombaton Miamiban még az angolokkal is megmérkőznek, de nagyon meglepődnénk, ha javítanának a mérlegükön. A törpék zöme mégiscsak törpe is marad.  


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.