Rosszija: konyec – de Akinfejevet nem fejezik le

A hibázó kapus szerint nem az zavarta meg, hogy a gól előtt a lelátóról lézerezték. Capello szerint igen.

2014. 06. 27. 9:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önálló Oroszország Brazíliában csupán harmadszor szerepelt világbajnokságon, s 1994 és 2002 után most sem élte túl a csoportkört. Moszkvában továbbjutásnak legutóbb 1986-ban örülhettek, amikor még a Szovjetunió 1986-ban, Mexikóban nyolcaddöntőt játszhatott – miután 6-0-ra elkalapált bennünket... –, de a belgákkal szemben 4-3-ra alulmaradt.

Brazíliában hatalmas lehetőséghez jutott, az oroszok is kiemelik, hogy a vb leggyengébb csoportjából nem tudtak továbbjutni. S most az esett meg velük, ami korábban nem: győzelem nélkül mennek haza. A szbornaja első mérkőzésén 1-1-et játszott a Koreai Köztársasággal, majd 1-0-ra kikapott Belgiumtól, de ha csütörtökön legyőzte volna Algériát, most a nyolcaddöntőre készülhetne Németország ellen. Ám Fabio Capello együttese hiába szerezte meg a vezetést, a  60. percben Alekszej Kozlov buta hibája miatt az afrikaiak szabadrúgást íveltek be, Igor Akinfejev rosszul mozdult ki, Iszlam Szlimani pedig befejelte a labdát, beállítva az 1-1-es végeredményt. A televíziós  közvetítésekben jól látszott, hogy a nézőtérről a kapust megpróbálták lézerfénnyel megzavarni, de mielőtt Jaszin Brahimi beívelte volna a labdát, a szemébe nem tudtak belevilágítani.

„Mindenki láthatta, hogy megpróbálták elvakítani a kapusunkat, tíz másodpercen keresztül a szemébe világítottak, erről felvételek vannak. A bíró viszont ezzel egyáltalán nem törődött. Nem szoktam a bíráskodással foglalkozni és kifogásokat keresni, de ami történt, amellett nem lehet szó nélkül elmenni” – dühöngött Capello, aki szerint győzelmet érdemeltek volna, mert az algériai kapus két lövést is csak nagy bravúrral tudott hárítani.

Természetesen megszólaltatták Akinfejevet is, aki viszont becsületesen bevallotta, nem azért hibázott, mert a szemébe világítottak: „Világítottak, de nem ezen múlt... Az algériai játékosok magasak, nem tudtuk megoldani a feladatot, s ilyenkor persze a kapust veszik elő... De nem érdekel... Megdolgoztunk azért, hogy itt lehettünk a vb-n, ahol követtünk el hibákat, én is, de örülök, hogy egyáltalán világbajnokságon játszhattam.”

A Szovjetszkij Szport szavazásán sem fejezik le Akinfejevet. A kudarcot a közvélemény 33 százaléka a teljes csapat nyakába varrja, Capello 23 százalékot kapott, a kapus csak 16 százalékot.

Az oroszok vezető gólját megszerző Alekszandr Kokorin a következőket mondta: „Tovább akartunk jutni, s az, hogy ez nem sikerült, mindannyiunk felelőssége, Az algériaiak egyenlítő gólja után még volt fél óránk, de ezzel nem tudtunk élni, az ellenfelünk lezárta a területet előttünk.”

Fabio Capello szerződése a 2018-as világbajnokság végéig szól, amit Oroszország rendez, és az olasz szakvezető nem jelezte, hogy bedobná a törölközőt. A korábbi 57-szeres válogatott Igor Szemsov leszögezte, bebizonyosodott, a tréner semmivel sem jobb, mint az elődei, de Vitalij Mutyko sportminiszter szavai többet nyomnak a latban, és ezek nem nemzeti tragédiát vetítenek elénk:

„Nem lehet azt mondani, hogy a csapatunk nem küzdött volna, és sikertelen lenne. Emlékezzünk arra, hogy tizenkét év után jutottunk ki a világbajnokságra. Algéria ellen nem volt szerencsénk, egy olyan ellenféllel szemben, amelynek több játékosa is európai elit bajnokságban szerepel. Most láthattuk, hogy mi hol tartunk, és rengeteg tapasztalatot szereztünk” – nyilatkozta az orosz sportminiszter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.