Az Autóvadász honlapjára az elmúlt négy évben (2010. május 1. és 2014. június 30. között) 2924 ellopott gépjárművet érintő bejelentés érkezett, és az összesített statisztikák alapján a márkák rangsorát a Suzuki vezeti. Ezen belül is az ezüstmetál Swiftek voltak a legnépszerűbbek a tolvajok körében. Azt hihetnénk, hogy inkább az újabb Swifteket lopják, de az első generáció is ugyanolyan veszélyeztetett, ráadásul ezek általában nincsenek ellátva komolyabb riasztóval vagy mechanikus védelmi berendezéssel, tehát a bűnözők minimális időbefektetéssel és kockázattal számolhatnak. Az első generációról elmondható, hogy itt főként a kívülről is jó állapotú kocsikat lopják, ezekben ugyanis valószínűleg sokkal több használható, jó állapotú alkatrész van. A tapasztalatok szerint ráadásul ezen autók nagy része nem rendelkezett casco biztosítással, tehát a tulajdonos semmiféle kártérítésre nem számíthat.
Sajnos még mindig él az a közhiedelem, hogy a tolvajok nyilván a nagy értékű új autókra utaznak, pedig ez az üzletág a 2000-es éveket követően folyamatosan a kisebb kockázatot jelentő kis- és középkategóriás kocsik felé orientálódott. Jellemzően pillanatok alatt szétkapják a négykerekűt egy műhelyben, aztán alkatrészként értékesítik őket a feketepiacon. Az orgazdák ráadásul nem is belföldön adják el az alkatrészeket, hanem kelet-európai, balkáni, közel-keleti országokban és a volt Szovjetunió utódállamainak a területén.
Az ORFK-tól kapott adatok alapján megállapíthatjuk, hogy 2012-ben az átlagosnál több autót tulajdonítottak el.
Az „Autóvadász” fantázianévre keresztelt, civil gépjármű-felderítési tevékenység immáron 13 éves múltra tekint vissza. Célja a lopott gépjárművek civil személy által történő felderítése és a rendőrség munkájának a segítése volt. Az ezredforduló első éveiben az autóvadászok még manuális módszerrel keresték a lopott kocsikat, ugyanis akkor még rengeteg lopott autót pihentettek a bűnözők a lakótelepeken.
Az évek során rendvédelmi szervek munkatársai, polgárőrök, parkolási társaságok munkatársai, közterület-felügyelők és civilek is csatlakoztak a nemes kezdeményezéshez, és természetesen komoly hardveres és szoftveres fejlődés is történt, melynek köszönhetően több mint 2500 lopott, 4000-nél is több bűncselekmény elkövetése miatt körözött és több ezer forgalomból kivont gépjármű akadt fenn az autóvadászok hálójában. Az Autóvadász ezzel több mint hat és fél milliárd forint hasznot hozott a magyar államnak és annak polgárainak.