Ha nem ért az autóhoz, figyelje az eladót!

Összefoglaló írásunkban bemutatjuk a különböző autókereskedő-típusokat.

Az autóról szinte semmit sem tud, és ő is meglepődik, mikor az olajszintet nézve kiderül, hogy a pálcának még az alja sem érinti a kenőanyagot. Ekkor már tudom, hogy nem fogom megvenni a fehér szépséget, de azért próbakörre elmegyünk vele a kereskedésben lévő két utcácskában, mivel a forgalomba nem mehettünk ki. A srác lényegi mondanivalója abban merül ki, hogy „Ismerjük a tulajdonost, aki bizományban hagyta itt a kocsit. Nagyon szimpatikus ember, és most egy ugyanilyen autót vesz, csak újabbat.” A telephelyen több kereskedés is van, apósommal azokat is megnézzük, és mikor indulunk hazafelé, látjuk, hogy a fiatalember egy flakonból épp utántölti azt a hiányzó három litert. Nyilván megkapta az ukázt a főnöktől, csak kicsit későn. Természetesen nem akarom bántani a kezdőket, belőle még bármi lehet, de hogy a kereskedő vezetője egyedül rábízza a boltot, azt hatalmas hibának tartom, hiszen abban a pillanatban ő a cég képviselője.

Ebből a típusból sajnos Dunát lehetne rekeszteni. Jellemzője a napszemüveg, a bőrkabát és hogy úgy beszél az emberrel, hogy közben a mobiltelefon a fülén van, és éppen veszekszik egy másik kereskedővel, aki nyilván túl olcsó ajánlatot tett valamelyik gépkocsira. Flegmán készségesnek tűnik, hozza a kulcsot, közben magyarázza, hogy mennyire elege van ebből a típusból, mert ebben az évben már vagy négyszázat eladott belőle. Juj, de sajnállak, hogy ezek szerint ilyen jól megy a bolt! Mikor felhívjuk a figyelmét valamelyik hibára, akkor viccesen megjegyzi: „Persze, de mi a francot is várunk egy ennyi idős autótól, ennyi pénzért?” Az autó motortere okádék – csupa olajsár mindenhol, meg valószínűleg be is ázik, mert szét van rohadva szinte minden –, szerinte semmi gond vele; a hangja hulladék, szerinte minden rendben lesz, ha olajat, szűrőket, gyertyákat meg vezérműszíjat cserélünk Alig bírom ki nevetés nélkül, de nem akarom agyonveretni magam ott a helyszínen, mert a környéken még legalább hét darab „man in black" kószál.

Másik hely, másik időpont. A férfi nagyjából velem egyidős, hamar elkezd bratyizni, és elképesztően megértő az igényeimet illetően. Direkt felhívja a figyelmemet néhány hibára a Németországból behozott kocsival kapcsolatban. „Valami süvít a vezérműszíjnál, de azt eladás előtt cserélem. Nincs kalaptartó, viszont interneten ötezerért találsz. Rozsdásodik az egyik küszöb alja, de ez jellemző a típusra.” Simán felrak egy P-s rendszámot a próbaútra, látszik, hogy el akarja adni a verdát. Rendesen megtépem a bajszát, kicsit jobbra húz, valami nem oké a futóművel. Meg is jegyzem neki, és kérdem tőle, ha 590-ért van meghirdetve az autó, s ez már tartalmazza a körülbelül 70 ezer forintos regisztrációs adót, emellett állítólag fizetik a vezérműszíjnál a görgőcserét, valamint a friss műszaki vizsgát, plusz rászámoljuk a hasznát is, akkor mennyibe kerülhetett a kocsi Németországban. 1000 euróba? Csak motyog valamit a bajsza alatt, de én jól tudom, hogy annyi pénzért arrafelé is csak hulladékot lehet kapni. A végén alaposabban megnézem az autó elejét, és látom, hogy „elmászott” a motorháztető, és a szélvédő alján is igen hosszú, bár alig látható repedés húzódik keresztben. A motortérben aztán kiderül a turpisság, az első váznyúlványok bizony meg vannak görbülve, az egyik oldalon ki is szakadtak azok a csavarok, melyekkel a kerékjárati dobhoz volt rögzítve. Túl nagy pofont kapott ez a kocsi szemből. Ezt már inkább nem említem neki, biztos talál olyan balekot, aki örömmel megveszi.

Ezt a típust tisztelem. Mert zseni, mert kereskedésre született. Ez a fajta képes eladni egy idős házaspárnak mondjuk egy 2,5 literes turbódízel Opel Omegát, noha a bácsi egy Suzuki Swiftet nézett ki magának. Mindent tud a telepen lévő összes autóról, vagy legalábbis úgy csinál, mintha tudná. Jó emberismerő, és csakis a vevőre koncentrál. Ez egészen addig tart, amíg receptorai révén megállapítja, hogy tényleg komoly érdeklődőkkel van-e dolga vagy csak hétvégi bámészkodókkal. Utóbbi esetben udvariasan lelép, majd újabb áldozatokat keres, mint egy vércse. Természetesen pont az a gép, amely iránt érdeklődünk, az anyukájáé vagy a legjobb barátjáé, esetleg a szomszédjáé. Ezen csak nevetni tudok. Ő úgy tesz, mintha kicsit megsértődne rajta, de bizonygatja az igazát: „Most nem hiszed el? Esküszöm, hogy a szomszédom, tessék, itt a száma, hívd fel! Úgy vigyázott az autóra, mint egy hímes tojásra. De nem fogok én ám könyörögni, ez a kocsi még ma el fog kelni, azt garantálom!” Profi kalmár. Hogy érdemes-e tőle autót venni? Mivel ért a kocsikhoz, és tudja, hogy az elégedett vevőnél nincs jobb reklám, általában nem foglalkozik hulladékkal, de azért ne hagyjuk magunkat rábeszélni egy Omegára, ha Swiftért indultunk el otthonról.

Bizony-bizony, szerencsére ilyen is van. Nem árulok el nagy titkot, egy ilyen embertől vettem meg végül az autót. Segítőkész, nem nyomul, és nem akarja elhitetni a teljesen nyilvánvaló hibáról, hogy nem is hiba. Meg lehet nézni, ki lehet próbálni mindent, a próbaúttal kapcsolatban is készséges. Sőt, az én emberem abba is belement, hogy az előző tulajdonost, akitől ő vette a járművet, felhívjam telefonon és kikérdezzem a kocsi előéletével kapcsolatban. Általában az is jellemzi az ilyen kereskedőtípust, hogy roncsokkal nem foglalkozik, nem abból akar megélni, hogy „Németből" behozott bontószökevényeket működőképessé alakít, aztán rásózza a szerencsétlen vevőkre. Alkudni csak minimálisan tudtam nála, mert tisztában volt azzal, hogy az autó jó vétel, és nyilván látta is rajtam az elszántságot.