Egy magyar a Videoton ellen – interjú Köteles Lászlóval

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Köteles László szomorú, mert sérült és nem védhet a Videoton ellen. A Genk magyar kapusa szerint az a csapat nyer ma este, amelyik jobban tud küzdeni a pályán, még ha ez alapvető elvárás is a mai futballban. Köteles a válogatottról, Tőzsér Dánielről és a Videotonról is beszélt az FFT-nek.

FFT-Szilágyi László
2012. 09. 20. 16:15

Mivel készültök meglepni őket?
Ezt az edzőnk tudja, de az biztos, hogy az elején agresszív letámadással próbálkozunk majd. Mindenesetre az nyer, aki jobban tud majd küzdeni.

Küzdeni? Ez a minimum.
Igen, de minden csapat életében előfordulhat, hogy egy-két játékosnak nem úgy megy a játék, mindenkinek lehet rossz napja. Szóval, aki képes lesz meghalni a pályán, az fog nyerni. A Videoton nagy előnye, hogy Tóth Balázs fel tudja tüzelni a játékosokat, mert már ismeri a közeget, tudja, mire számíthat és neki sem mindegy, hogy a volt csapata ellen hogy szerepel. Én is beszélek majd a csapattársaimmal, nyilván egy magyar csapat ellen én is azt érzem, hogy bizonyítanom kell, még ha nem is lehetek ott a pályán. Minket még az is motivál, hogy történelmet írhatunk: a Genk még soha sem jutott tovább az Európa Liga csoportköréből. Idén mi ezt megtehetjük! Kár, hogy nélkülem, pedig annyira akartam védeni ezen a meccsen, hogy megmutathassam az otthoniaknak, mire vagyok képes. Hogy elismert kapus vagyok Belgiumban, akire lehet számítani.

 

 

A válogatottban?
Ezt hagyjuk, oda megvannak az emberek

Rendben Mennyire hiányzik a Genkből Tőzsér Dániel?
Egyelőre nagyon, főleg a veszélyes szabadrúgásai, a kiváló indításai miatt. Vossennel (a Genk csatárával – a szerk.) nagyon jó volt a játékkapcsolata. De Ceulaerral még nem érzi annyira az összjátékot Vossen. Dani belga szinten kiemelkedő játékosnak számított, akinek konkrét ajánlata volt a BL-szereplő Anderlechttől, de ő másképp döntött és elhagyta Belgiumot. Jelenleg nincs a keretünkben egy ilyen kvalitású játékos, mint Tőzsér Dániel.

Úgy hallottuk, közel állsz a szerződéshosszabbításhoz.
Igen, már tárgyaltunk a folytatásról. A jelenlegi szerződésem még két évig érvényes, de a Genk a hosszabbítással és egy kis módosítással akarja honorálni mindazt, amit a klubért tettem. A tavalyi Bajnokok Ligája-szereplést például. Nagyon közel vagyunk a megegyezéshez, aminek több szempontból is örülök. Nem titok, anyagilag is kedvezőbb lesz az új megállapodás és bevallom, megszerettem ezt a klubot. Jól érzem itt magam, ha rajtam múlik, innen vonulok vissza, bár az még odébb van. Még legalább tíz évig akarok védeni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.