Energiabiztonsági szempontok miatt amellett érvelt, hogy az állami és magánkézben lévő hálózatfejlesztések minél előbb elinduljanak. Ugyanakkor jelezte, hogy ezek kivitelezését korábban a pandémia, jelenleg az ukrajnai háború miatt akadozó ellátási láncok és a szakemberhiány is hátráltatja.
Áder János döntő fontosságúnak nevezte, hogy a takarékoskodás és a hatékonyságjavítás a háztartások energiafelhasználásra is jellemző legyen. Nemes Csaba a volt államfő felvetéséhez csatlakozva arról szólt, hogy a tartós energiatakarékossághoz beruházások szükségesek, amelyek között a nyílászárócserét és a szigetelést emelte ki.
A volt köztársasági elnök megkérdezte beszélgetőpartnerétől, hogy az atomenergia nélkülözhető-e a párizsi klímacélok eléréséhez. Nemes Csaba szerint biztosan nem, és hozzátette: fejleszteni kell az atomerőműveket. Az EU-ban már most villamosenergia-hiány van – figyelmeztetett.
Áder János zárásként azt mondta, ha a teljes Európai Unió 2050-re klímasemleges lesz, de az Egyesült Államok és Kína nem ezt az utat járja, és növeli a kibocsájtást, akkor megfogalmazása szerint globálisan olyan nagyon sokat nem fogunk elérni.
Borítókép: képernyőfelvétel (Forrás: Youtube/Kék Bolygó – Áder János podcastja)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!