A társulatnak nem volna ellenére, ha mehetne tovább is az előadás (igazi kamaradarab, a négy énekesen kívül ensemble játszik zenekar helyett, a díszlet pedig kis mennyiségű és mobilis), tényleg kiváló csapat jött össze, nagyon jól ki lett találva Costanza szerepére az igéző megjelenésű és hangú Balogh Eszter, és Silviáéra a „pajkos szöszi” Gönczi Renáta. (A történetről bővebben keretes írásunkban.)
A szaksajtó – ami egy hónap alatt 3 nyelven is agyondicsérte őket – egyébként túl azon, hogy X-hez és Y-hoz hasonlítja a fiatal énekeseket, rendre megjegyzi róluk, hogy tényleg élményszerű, ami a színpadon általuk megtörténik, a nézősereg pedig elhiszi a történéseket, nem ragad le egy-egy szép melizmánál. Ezzel kapcsolatban Ágoston László a tudatos építkezésre mutat rá.
– A Moltoperát már nem úgy kell elképzelni, mint egy pár énekesből álló együttest. Egy látásmód, egy fiatalos, az operát megismertetni és megszerettetni vágyó hozzáállás, lehetőleg manírok nélkül. Egy szűk szakmai vezetésen – Tőri Csaba karmester, Emszt András zongorista-zeneszerző, Magyaróvári Viktor zeneszerző és az adminisztrációs munkatársak – kívül nincsenek állandó tagjai a csapatnak. Mindig az adott projektre legalkalmasabb, de a koncepciónkba legjobban illeszkedő énekesekkel dolgozunk.
Közben már alakul az „export”, létrejött a német Moltopera is Nils Matthiesen vezetésével, így a magyar „know-how” a drezdai parlament falai közé is bejutott, s találkozott Németország második emberével, Norbert Lammerttel.
– Az ottani iskolai programsorozatunkat fogjuk itthon a Sziget Fesztivál után végre magyar nyelven is előadni – újságolta az előkészített tervekről Ágoston László, aki A lakatlan szigetben kényszerből maga is kipróbálta magát, a bemutató előtt pár nappal ugyanis megbetegedett az Enrico szerepét játszó énekes, más az országban ráadásul nem tudta a szerepet, a Moltopera vezetője is csak éjszakáit rááldozva „varrta fel” magára Enricót.
