Caravaggio: érzékeny gyilkos a Szépművészetiben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ismét világszínvonalú kiállítással kényeztet a Szépművészeti. A botrányhős Caravaggio és társai Budapesten.

thy
2013. 10. 24. 16:55

Egy rendkívül sokrétű, kísérletező kedvű modern művész alakja bontakozik ki előttünk, aki többek között azzal is hatott a művészet fejlődésére, hogy mennyire irritált és késztetett ebből fakadóan munkára másokat. Modernsége többek között abból is fakadt, hogy a képein – például a kiállításon is látható, az imádkozó Assisi Szent Ferencet ábrázoló festményén – saját életének sötét fordulatai és személyes érzései is kivetítődnek. De például a ma már kissé közhelyes témának tűnő csendéletet is Caravaggio emelte önálló festészeti témává, és olyannyira megszállottja volt a valósághűségnek, hogy egyes botanikusok még a különféle szőlőbetegségeket is felismerik a képein – utalt Dobos Zsuzsanna a művész úttörő szerepére. Ehhez járult még az a drámaiság, ami képein a fény-árnyék mesteri alkalmazásával jelenik meg.

De Caravaggio a témák tekintetében is felrúgta korának konvencióit, például azzal – és erre is látunk példákat a tárlaton magától a mestertől és egyik követőjétől is –, hogy a tavernák, vagyis a római kocsmák népét is megfestette az örömlányoktól a jósokig.

A kiállítás Caravaggio követőinek munkáiból is ízelítőt ad, akik előszeretettel választották festményeik témájául a Biblia véresebb jeleneteit. Velük szemben egészen más megközelítést alkalmazott a bolognai iskola, amely egy eszményített stílus létrehozását tűzte ki célul. A közönség az irányzat több követője mellett a két legismertebb mestertől, Annibale Caraccitól és Guido Renitől is több főművel találkozhat. Kimondottan érdekes szekció állt össze Natura morta – Natura viva névvel olyan csendéletekből – ezeken a konyha világa és a korban egzotikusnak számító növények vagy állatok éppúgy feltűnnek – és tájképekből, melyek azt bizonyítják a kurátor szerint, hogy a műfajt Itáliában sem művelték alacsonyabb színvonalon, mint Németalföldön. De láthat a közönség illúzióra épülő képeket és portrékat is, majd levezető edzésként tehet egy virtuális sétát a 18. századtól kezdve egyre inkább turistacélponttá váló Velencében is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.