Akin, aki elmondása szerint 7-8 évet töltött a film elkészítésével, úgy fogalmazott, a művészetért érdemes meghalni, drámájában mégis lekicsinyítette a valós események súlyát.
A rendező ugyanis a népirtást mindössze pár tucat – banditák által elkövetett – kivégzéssel tudja le, és bár az ábrázolás lehetne egy, a történelmi keretből kiemelt epizód, ám a teljes adatokról és nagyságrendről nem esik több szó. Ebből a közegből indul útnak egy, a vérengzést – a polkorrektség kedvéért humánusnak beállított török jóindulatából – túlélő, igaz, sebesülésében megnémuló örmény keresztény kovács, és mint kiderül, Akin ennél többet nem is gondolt mondani az eseményekről.
Helyette egy szentimentális Odüsszeia kiindulási pontjaként tekintett a történelemre, egy férfiről, aki átutazza a világot, hogy rátaláljon a tőle elszakított lányaira. A törökországi jeleneteket pedig – hivatalosan logisztikai okokkal magyarázva – Jordániában vették fel.
A The Cut egyesek szerint csak nem jó, mások szerint egyenesen katasztrofális mozi lett. A Guardian kritikusa „csak” az összetettséget hiányolja az előzetesen rétegzettnek ígérkező sztoriból, az Indiewire amerikai szakportál szerint viszont egyenesen katasztrofális a végeredmény, így az Ararát után továbbra is várni kell egy, a témáról szóló, komoly alkotásra.
A rendező – aki 2010-ben megpróbálta filmre vinni Dink tragédiáját, de nem talált török színészt, aki vállalta volna a szerepet – mindenesetre optimistán úgy fogalmazott Velencében, hogy a The Cut talán párbeszédet katalizálhat a török társadalomban, amely szerinte ma már sokkal nyitottabb, mint Dink meggyilkolása idején. Díjat viszont aligha nyerhet leszerepelt mozijával Velencében.
