A következő terem képei pedig éppen hogy az elsüllyedés pillanatképeit kínálják, hiszen a háborús évek, a boldog békeidőknek véget vető nagy háború momentumait rögzítették. Tragédia és komikum különös elegye köszön vissza azon az önkioldóval készült képen, melyen Kertész önmagát örökítette meg Lengyelországban, ahogy tisztálkodik és a tetűket öli. A fotós ezt a képet küldte be a Borsszem Jankó humoros hadi rajz- és fotópályázatára. Hogy az életkedv és életerő a halál árnyékában sem halványodik el, arról olyan képei is tanúskodnak, mint az Enyelgés a front mögött című fotó, amin egy katona pajkosan markol rá a közelében álldogáló parasztasszony hátsójára.
A kiállítás képanyagának története önmagában is regényes és tanulságos. Kertész nem sokkal halála előtt, 1984-ben Magyarországra utazott és ennek apropóján Szigetbecsére is ellátogatott, ahol az egyik ház – Kincses elbeszélése szerint elsősorban a kertben látható gémeskút miatt – elnyerte a tetszését, és ekkor született megegyezés arról, hogy ha ezt rendbe teszik, akkor saját eredeti képeiből küld majd válogatást egy későbbi emlékkiállítás céljából. Sajnos a terv megvalósulását nem érhette meg, ám végül az eredetileg megbeszélteknél számosabb képanyag és egyéb emléktárgyak kerültek a településre. A fotók másolatai ma is megtekinthetők, az eredeti képanyagot pedig gondosan őrzik. A múzeum azonban sajnos nincs eléggé a köztudatban, Kincses szerint elsősorban azért, mert a fővárosi közönség hamarabb hajlandó elmenni mondjuk a madridi Prado gyűjteményét megnézni, mintsem megtegye a Budapest és Szigetbecse közötti mintegy ötven kilométert.
A budapesti kiállítás nemcsak innen szemezget, hanem azokból a fotókból is válogat, amik Kertészről készültek ’84-es látogatása során. Ezenfelül megtekinthető az a dokumentumfilm is, mely a magyar fotóművészek és a szigetbecseiek visszaemlékezéseiből rajzolja meg a világhírű fotóművész portréját.
(André Kertész és Szigetbecse. Mai Manó Ház. Megtekinthető október 4-ig)
