– A népdaléneklés kizárólag a hagyományok megőrzéséről szól, vagy marad lehetőség az önkifejezésre is?
– Természetesen ebben az esetben is beszélhetünk önkifejezésről, hiszen az előadó személyiségén keresztül hat a zene a közönségre. Énekesként egy generációról generációra hagyományozódó népdalkincset igyekszem megőrizni és továbbadni. Vannak bizonyos keretek, amiket a szöveg, a zene és az egyes stílusjegyek meghatároznak, amelyeket tiszteletben kell tartani. De ezen belül mindenki megtalálhatja a hangjához és az egyéniségéhez leginkább illő dallamokat, hogy mihez tud leginkább magából és személyes élményeiből hozzátenni.
– Sokan elég sötéten látják a népi kultúra jövőjét. Mit gondolsz, a felnövő generációk fogékonyak lesznek a tradicionális értékekre?
– Szerencsére egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a népzene iskolai oktatására, így egyre többen találkozhatnak a megfelelő körülmények között a műfajjal. Én is zeneiskolában sajátítottam el az alapokat, Salgótarjánban édesanyám növendéke voltam. Az utánpótlás biztosított, így nem hiszem, hogy megszakad a hagyomány és elvész a népzenei kincs. Manapság ugyanakkor sokkal több inger éri az embert, ami hatással van a zenére is. Nehezebb megtalálni az eredetit, a tradicionálisat.
– Rád is hatással van a kortárs zenei közeg?
– Én a népdalokat szinte érintetlenül tolmácsolom, így az egyéb zenei hatások elenyészők az esetemben. Nincs is annyi tapasztalatom más műfajok terén, hogy azokat megjelenítsem a zenémben, és ez nem is célom. Hiszen az már inkább világzene lenne, és nem tradicionális népzene. Persze a határok elmosódtak, csupán felfogás kérdése, hogy kinek mi fér bele a népzenébe. Én egyelőre maradok az eredetinél.
– És a tradicionális dalok mondanak bármit a mai kor emberének?
– A népdalokban olyan érzelmek fogalmazódnak meg, amelyeket mindannyian megélünk nap mint nap. Szólnak szerelemről, fájdalomról, csalódásról, hűtlenségről, a honvágyról, szeretett személy elvesztéséről. Olyan érzések, amelyeket generációról generációkra tapasztalnak és továbbadnak az emberek. A tiszta forrásból származó, eredeti népdalok ugyanúgy megállják a helyüket a színpadon, ugyanolyan érdekesek lehetnek a közönség, és nem csak a szűkebb szakma számára, mint bármilyen más műfaj dalai.




