A megnyitón jelen volt mások mellett Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Bródy János (Illés, Fonográf), Benkő László (Omega), Benkó Sándor (Benkó Dixieland Band), Frenreisz Károly (Metró, LGT, Skorpió) és Závodi János (Piramis).
„Egy brit ötcsatornás keverőpultot ajánlottam fel a múzeumnak. Ezt használtuk az LGT-vel 1972-ben az angliai Lincoln fesztiválon 70 ezer néző előtt. Azóta nagyon vigyázok rá, és ha ránézek, az egész korszak az eszembe jut. Tervezem, hogy később más dolgokat is hozok ide, de egyet sajnos már biztosan nem fogok. Volt egy Fender Precision basszusgitárom a Skorpióval, amit 1976-ban vagy 1977-ben eladtam egy svájci zenekarnak, mert akkora pénzt adtak érte, hogy nem tudtam nemet mondani. Sajnálom azt is, hogy annak idején nem tartottam meg azokat a fényes jelmezeket, ruhákat, hatalmas talpú csizmákat, amiket a koncerteken használtunk” – mondta Frenreisz Károly.
Az állandó kiállítás, amely egyelőre 1989-ig követi nyomon a magyar rockzene történetét, február 8-tól látogatható minden szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig. A MagyaRock Hírességek Csarnoka megtalálható a Facebookon, valamint – a még fejlesztés alatt álló – www.rockcsarnok.hu honlapon is.
Fotó: MTI/Kallos Bea




