A gyerekek saját „játszóteret” kaptak a kiállításban
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
A sárkány a középkori természettudománynak is része volt. Egészen a felvilágosodásig komoly szócikkek foglalkoztak vele; például kiderült belőlük, hogy a sárkány természetes ellensége az elefánt. Olyan, 16. századi ábrázolást is találunk a kiállításon, ahol éppen egy elefánttal küzd a sárkány. A néphagyományban közben itt-ott megmaradt a sárkán eredeti, kereszténység előtti szerepe: a Székelyföldi legendáriumban például azt olvassuk, hogy vihar idején sárkányok verekednek az égben, vagyis a sárkány természeti jelenségeket testesít meg.
A sárkány aztán „modern fenevadként” az ember belső ellenségévé vált, Weöres Sándor sorai talán a legjobb példák erre. A sci-fi irodalomban való megjelenését pedig A Gyűrűk Ura szerzője, J. R. R. Tolkien A hobbit című művétől számíthatjuk. A papírsárkány persze az igazi sárkányoktól eltérő jelentéssel vonult be az irodalomba. Elég, ha Kosztolányi Dezső Aranysárkányára gondolunk. A 2014-ben elhunyt író, Borbély Szilárd köti össze ezt a két szálat; grafikáján, amely látható is a kiállításon, a papírsárkány szúrja le Szent Györgyöt a zsinegével.
(Sárkányok mindig lesznek, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2016 novemberéig)
