Minden, amit tudni akart a sárkányokról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ha meggyűlik a bajunk egy sárkánnyal, kerítsünk egy elefántot. A Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállítása.

rkk
2016. 03. 16. 7:42

A gyerekek saját „játszóteret” kaptak a kiállításban

Fotó: Végh László / Magyar Nemzet

A sárkány a középkori természettudománynak is része volt. Egészen a felvilágosodásig komoly szócikkek foglalkoztak vele; például kiderült belőlük, hogy a sárkány természetes ellensége az elefánt. Olyan, 16. századi ábrázolást is találunk a kiállításon, ahol éppen egy elefánttal küzd a sárkány. A néphagyományban közben itt-ott megmaradt a sárkán eredeti, kereszténység előtti szerepe: a Székelyföldi legendáriumban például azt olvassuk, hogy vihar idején sárkányok verekednek az égben, vagyis a sárkány természeti jelenségeket testesít meg.

A sárkány aztán „modern fenevadként” az ember belső ellenségévé vált, Weöres Sándor sorai talán a legjobb példák erre. A sci-fi irodalomban való megjelenését pedig A Gyűrűk Ura szerzője, J. R. R. Tolkien A hobbit című művétől számíthatjuk. A papírsárkány persze az igazi sárkányoktól eltérő jelentéssel vonult be az irodalomba. Elég, ha Kosztolányi Dezső Aranysárkányára gondolunk. A 2014-ben elhunyt író, Borbély Szilárd köti össze ezt a két szálat; grafikáján, amely látható is a kiállításon, a papírsárkány szúrja le Szent Györgyöt a zsinegével.

(Sárkányok mindig lesznek, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2016 novemberéig)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.