Sziget: menekülés a valóság elől

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A tömegben egymás mellett lengtek az orosz és ukrán zászlók a mínusz egyedik napon.

fib
2014. 08. 12. 12:27

Ahogy Gerendai Károly főszervező fogalmazott a vele készített interjúban: az ember a hídon végigsétálva maga mögött hagyja a külvilágot, a fesztivál területén a valóság más szabályai érvényesek. Amire sokan rosszmájúan megjegyezhetnék, elsősorban az árszabásban jelennek meg a valóság feletti szempontok, de ennél azért többről van szó. A teljes szabadság illúziója határozza meg a Sziget mindennapjait, és erre az illúzióra lehet építeni. Az idő kicsit lelassul, a tér pedig kitágul: menekülés a valóság elől, tudatmódosítók nélkül is, hát még azokkal.

De hangulat ide, képzőművészeti installációk oda, egy zenei fesztivált mégiscsak a fellépők határoznak meg igazán. Az első (vagy mínusz első) napon két színpadon ment a műsor. A Petőfi rádió és a Volt Fesztivál közös helyszínén fel- és leszállóágban lévő magyar zenekarok muzsikáltak, a főműsor a Nagyszínpadon zajlott. Itt elsőként a Nagy-Szín-Pad elnevezésű „tehetségmutató” verseny helyezettje, a fesztivál himnuszának szerzője, az Ivan & The Parazol lépett színpadra.

Lendületes rock and rolljukra a tűző nap ellenére több ezres tömeg verődött össze a színpad előtt. A Rolling Stones-jelenséget fiatalos lendülettel feltöltő zenekar láthatóan a külföldi közönség szimpátiáját is elnyerte.

Négytől aztán kezdetét vette az orosz megszállás, persze szigorúan nyílt lapokkal, nem humanitárius alapon. A Leningrad nevű legendás orosz együttes már szinte hazajár a Szigetre, de akárhányszor jönnek is, sosem kell csalódnunk bennük. A pofonegyszerű alapokra épített, fúvós szekcióval, dobokkal, billentyűssel megtámogatott punk zenéjük igazi fesztiválmuzsika. Nem lehet nem élvezni a túlmozgásos alkoholistáknak látszó zenészek műsorát. A hazájukban a trágár szövegek miatt sokszor cenzúrázott banda koncertje ráadásul a szomorú aktualitások miatt többletjelentést is kapott.

Didaktikusságában is szép volt, ahogy a tömegben egymás mellett lengtek az orosz és ukrán zászlók a koncert alatt.

Talán a Leningrad pörgős műsora volt az oka, hogy az őket követő elszállós gitár-popban utazó The 1975 nevű banda fellépése szinte észrevétlen maradt. A közönség álldogált ugyan a napon, de talán ők maguk sem értették, miért is maradtak a színpad előtt.

Fél nyolc után néhány perccel a magyar rock állócsillaga, a 25 éves jubileumát ünneplő Tankcsapda lépett a színpadra. A meglepően szerény számú közönségnek előadott múltidéző műsorukban olyan klasszikusok csendültek fel, mint a Félre a tréfát, a Gyűrd össze a lepedőt!, vagy a Magzat a méhben.

Keményre vették a figurát, zúztak mint egy metálzenekar, ettől azonban szinte teljesen egyformára súlyosodtak a dalok, monotonná téve a produkciót, de ez rajtam kívül láthatóan keveseket zavart.

Az estet az egykor világhírű Blink-182 zárta. Az öreg punkzenekarok önmagukban anakronisztikusak, különösen, ha az egyetlen divathullámot meglovagolt karrierjüket idézik fel. A kaliforniai banda ennek ellenére remekül helytállt. Vidám, slágeres zenéjük sikeresen repítette vissza a közönséget a kilencvenes évek napfényes punk-rock őrületébe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.