Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az erdélyi magyar ellenzék Bánffyhunyadon tartott központi március 15-i rendezvényén arra emlékeztetett, hogy a román himnusz sok tekintetben hasonlít Petőfi Nemzeti dalához, abban is szerepel a „most vagy soha” megfogalmazás.
Tőkés László megemlítette, akárcsak 1989-ben, most is igaz, hogy istennek kell inkább engedni, mint az embereknek. „Békés küzdelemben kell részt vállalnunk” – tette hozzá az EMNT elnöke, megemlítvén, hogy vasárnap Marosvásárhelyen többen kérték Székelyföld autonómiáját, mint ahányan 1848. március 15-én Pesten a múzeumkertben meghallgatták a márciusi ifjak szónoklatait.
A nemzet pártok fölötti egységének a szükségességéről beszélt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. Toró T. Tibor szerint voltaképpen 1848-ban is az volt, ma is az a központi kérdés, milyen a közösség viszonya a központi hatalomhoz. „Ma is a kurucok egyet gondolnak, a labancok mást cselekednek” – jelentette ki Toró.
Az EMNP elnöke egy Kossuth-idézettel példázta, hogy a sasnak a testére és a szárnyára egyaránt szüksége van ahhoz, hogy repüljön, és hogy a verebek és a varjak sasnak lássák. Úgy vélte, a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetés a közösség saját elöljáróinak is megüzente: „csak együtt tudunk repülni”.