Csúrog tragédiája

A vajdasági Csúrog szimbolikus jelentőséggel bír. 1944-ben gyakorlatilag eltörölték a föld színéről a település magyar lakosságát.

A holttestek egy részét a Tiszába vagy dögkutakba dobták, másokat tömegsírokban hantoltak el, a csúrogi katolikus temetőt felszántották. A tömegsírt később exhumálták, a megmaradt csontokat enyvgyárban dolgozták fel. Teleki Júlia délvidéki helytörténész korábban arról beszélt, hogy Szerbia a mai napig nem engedi az emlékezést, a magyarok erkölcsi kártérítést nem kaptak, ha egy keresztet állítanak az áldozatokra emlékezve, akkor azt másnap elviszik onnan.

Ezeket a feltételezhető tömegsírokat máig nem engedték felfedni, annak idején ráadásul magyar sem maradt, maradhatott a településen, aki ezt szorgalmazhatta volna. És bár a szerb kormány soron következő ülésén helyezi hatályon kívül a kollektív háborús bűnösséget kimondó II. világháborús határozatot, amely egyes délvidéki magyar települések lakóira is vonatkozott, felmerül a kérdés, megadatik-e valamikor a végtisztesség a feltáratlan tömegsírok magyar áldozatainak.

A második világháborúban, 1942-ben Újvidéken és a környező településeken vezetőik önhatalmú utasítására magyarok mintegy 3300-3800 szerb és zsidó embert gyilkoltak meg a szerb partizánok ellen indított razziában. Szakály Sándor történész megállapítása szerint – a közkeletű vélekedéssel ellentétben – a csendőrök részéről nem történt jogszerűtlen fegyverhasználat. Az önkényes kivégzésekért néhány alacsonyabb rendfokozatú katonatiszt volt a felelős.

A háború végén a szerb partizánok módszeresen gyilkolták a magyar lakosságot: becslések szerint 30-50 ezer lehet az áldozatok száma. A partizánok a magyarság ellen elkövetett népirtása huszadik századi történelmünk egyik legnagyobb tragédiája. A szerbek közellenségként tekintettek a horvát, a német és a magyar lakosságra.

A mintegy 40 ezer lemészárolt és 85 ezer, szülőföldjéről elüldözött magyar kálváriáját eddig jobbára csak újságírók és más helyi értelmiségiek által megjelentetett kisebb-nagyobb publikációk tárták fel, ezek azonban inkább csak helyi epizódokat tárgyalnak. Hogy mi történt a nagyobb városok magyar – és német – polgáraival a rettegés hónapjaiban, azzal kapcsolatban egyáltalán nincsenek szaktudományos szintű kutatások.