Áder bocsánatot kért a szerbektől

Bocsánatot kért a magyar államfő a szerbiai parlamentben szerdán azokért a bűnökért, amelyeket a II. világháború során magyarok követtek el ártatlan szerbek ellen.

„Felismerték, hogy mindazt, amit politikusok rontottak el egykor, azt a ma politikusainak kell helyrehozni. Kimondták azt, ami bármily fájdalmas is, hetven évig tűnt kimondhatatlannak. Kimondták azt a megkerülhetetlenül fontos igazságot, amit a józan ész és az ép erkölcsiség szava évezredek óta diktál az emberiségnek. Kimondták, hogy a kollektív bűnösség elve fenntarthatatlan. Kimondták, hogy lehetnek bűnös emberek, de egy nép sohasem lehet bűnös. Kimondták, hogy a múlt megannyi emberi szenvedést hozó bűnével és tévhitével a szerb nemzetgyűlés és Szerbia jóakaratú polgárai nem vállalnak közösséget” – fogalmazott Áder. Hozzátette, hogy a szerbiai törvényhozók döntése mindenki számára egyszer s mindenkorra egyértelművé teszi, a szabad Szerb Köztársaság törvényhozása kész arra, hogy elégtételt nyújtson a II. világháború etnikai vérengzései során elpusztított ártatlan délvidéki magyar áldozatoknak.

„Az a nemzetgyűlési nyilatkozat, amelyet pár nappal ezelőtt elfogadtak, hét évtized után nemcsak lezárja közös múltunk egyik fájdalommal és sötét árnyakkal teli 20. századi fejezetét, hanem új, 21. századi perspektívákat is megnyit országaink és polgáraink kapcsolatában” – mondta Áder János, aki szerint a szerbiai képviselők döntésében az európai értékek iránti elkötelezettségük jut kifejezésre, és másoknak is követendő példát mutat. „Egymás megértésének és elfogadásának gesztusaiból, az együttműködésből, az igazság kimondásából, egymás és az egyetemes emberi értékek tiszteletéből. Ez az értékrend az újraegyesülő Európa alapját jelenti” – tette hozzá Áder. Hangsúlyozta, hogy Szerbia a magyarokra barátként és társként számíthat az Európai Unióhoz való sikeres csatlakozásban. A köztársasági elnök beszédét felállva tapsolták meg a szerb parlament képviselői.

Parlamenti beszéde előtt Áder János rövid megbeszélést folytatott Nebojsa Stefanovic szerb házelnökkel. Az esemény után a magyar államfő Csúrogra indult, ahol első ízben hajt fejet közösen Tomislav Nikolic szerb parlamenti elnökkel együtt a II. világháborúban ártatlanul meggyilkolt szerbek és magyarok emléke előtt.

A második világháborúban, 1942-ben Újvidéken és a környező településeken vezetőik önhatalmú utasítására magyarok mintegy 3300-3800 szerb és zsidó embert gyilkoltak meg a szerb partizánok ellen indított razziában. Szakály Sándor történész megállapítása szerint – a közkeletű vélekedéssel ellentétben – a csendőrök részéről nem történt jogszerűtlen fegyverhasználat. Az önkényes kivégzésekért néhány alacsonyabb rendfokozatú katonatiszt volt a felelős.

A szerb kormány soron következő ülésén helyezi hatályon kívül a kollektív háborús bűnösséget kimondó II. világháborús határozatot, amely egyes délvidéki magyar települések lakóira is vonatkozott – jelentette be kedden Belgrádban Áder János.

A Benes-dekrétumok ügye a közelmúltban került az unió asztalára. „Sokan azért ismerik ki magukat nehezen a felvidéki magyarság huszadik századi kálváriájában, mert változatos, de egyformán kegyetlen sorscsapás érte ott élő nemzettársainkat” – olvassa el az MNO cikkét a témában.

A háború végén a szerb partizánok módszeresen gyilkolták a magyar lakosságot: becslések szerint 30-50 ezer lehet az áldozatok száma. Az etnikai arányokat jelentősen megváltoztató, hihetetlenül kegyetlen módszereket felsorakoztató tömeggyilkosságokat évtizedeken át elhallgatták Jugoszláviában, a tömegsírokba, csatornákba, dögkutakba dobált áldozatokra emlékezni is tilos volt. A partizánok a magyarság ellen elkövetett népirtása huszadik századi történelmünk egyik legnagyobb tragédiája. A szerbek közellenségként tekintettek a horvát, a német és a magyar lakosságra; ahogyan Kamarás Mihály ferences szerzetes írta naplójában: Tito katonái számára maga a magyarság volt a bűn.

A mintegy 40 ezer lemészárolt és 85 ezer, szülőföldjéről elüldözött magyar kálváriáját eddig jobbára csak újságírók és más helyi értelmiségiek által megjelentetett kisebb-nagyobb publikációk tárták fel, ezek azonban inkább csak helyi epizódokat tárgyalnak. Hogy mi történt a nagyobb városok magyar – és német – polgáraival a rettegés hónapjaiban, azzal kapcsolatban egyáltalán nincsenek szaktudományos szintű kutatások, hangzott el az MTA dísztermében Matuska Márton szakújságíró tavaly novemberben tartott előadásában. Ennek csak az egyik, el nem fogadható indoka lehet az, hogy a szerb hatalom minden eszközzel akadályozta és akadályozza máig az ilyen irányú történelmi feltáró munkát, de Szabadkán még a temetőbeli kegyhely kialakítását is.