A magyar köztársasági elnök Tomislav Nikolic szerb államfővel kedden folytatott belgrádi megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a nem EU-tagország Szerbia a szerdai csúrogi megemlékezéssel is példát mutat sok uniós országnak.
Áder János szerint a szerb parlament „nagyon fontos határozatot hozott”. Mint fogalmazott, megkönnyítette ezzel a szerdai megemlékezést. A magyar köztársasági elnök megköszönte szerb kollégája egyetértését, támogatását és kitartását, aminek köszönhetően szerdán meg tudják valósítani a közös novemberi elhatározásukat.
A megbeszélések utáni sajtótájékoztatón nagy teret szenteltek annak, hogy Brüsszel június 28-án dönt arról, Szerbia mikor kezdheti meg az uniós csatlakozási tárgyalásokat. Nikolic fontosnak nevezte, hogy Magyarország támogatja Szerbiát az integráció folyamatában és a regionális együttműködés javításában.
Belgrád az unió álláspontjától függetlenül folytatni fogja a reformfolyamatot – tette hozzá a szerb elnök.
Szerb újságírók kérdésére válaszolva Áder János közölte, hogy Magyarország eddig is feltétel nélkül támogatta Szerbia uniós csatlakozását, és Belgrád június 28-án is számíthat támogatására. Szerbia nagyon sokat tett az elmúlt hónapokban-esztendőkben azért, hogy a tárgyalások elkezdődhessenek – mondta Áder János, és megismételte, hogy Budapest mindenképpen pozitív, támogató döntésre számít és támogatást nyújt hozzá.
Tomislav Nikolic szerint a szerdai közös csúrogi elnöki megemlékezés az 1942-es vajdasági razziák és az 1945-ös megtorlások áldozatairól szimbolikus történelmi megbékélés lesz, amely nehéz fejezetet zár le Szerbia és Magyarország viszonyában. „A történelmet a történészeknek hagyjuk, a jövőt pedig a két nép együttműködésének” – hangoztatta a szerb államfő.
A szerbiai magyar kisebbségről szólva Nikolic leszögezte, hogy a kisebbségek kollektív jogai legitim alapot adnak az etnikai csoportoknak kultúrájuk és nyelvük ápolásához. A szerb alkotmány egy sor kollektív jogot biztosít a magyar kisebbségnek, és a magyar közösség tevékenyen részt vesz a döntéshozatalban minden vajdasági tartományi hatalmi szinten – mutatott rá a szerb államfő. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a tavalyi szerbiai választás után a vajdasági magyarok úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt a szerb kormány munkájában, de – mutatott rá – „álláspontjuk hallható” a parlamentben.
A Tomislav Nikoliccsal folytatott megbeszélés után Áder János tárgyalt Ivica Dacic szerbiai miniszterelnökkel is.
A magyar és a szerb köztársasági elnök tavaly novemberben állapodott meg arról, hogy közösen fog fejet hajtani 2013-ban az 1944–45-ös titói megtorlások vajdasági áldozatai előtt. Áder János akkor felajánlotta Tomislav Nikolicnak, hogy ezt követően egy másik helyszínen ugyancsak közösen emlékezzenek meg az 1942-es újvidéki hideg napok áldozatairól is.
Következő lépésként a szerb parlament rendkívüli ülésén pénteken elfogadta a délvidéki magyarok ellen elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozatot. A Külügyminisztérium üdvözölte a dokumentumot, mint írták, az fontos állomása Áder János és Tomislav Nikolic párbeszédének. A dokumentum reményt kelt a magyar és a szerb államfő által elhatározott történelmi megbékélési eseményt, a közös főhajtást illetően, amellyel a második világháború idején ártatlanul meggyilkolt délvidéki áldozatok emléke előtt kívánnak tisztelegni – fogalmaztak.
Többen azonban azon a véleményen vannak, hogy a szerb megbékélési szándék nem őszinte és csak az uniós csatlakozási vágy kényszerítette ki. Erre utalhat az is, hogy a csúrogi emlékhely – amely Áder és Nikolic főhajtásának helyszíne lesz – csak az utolsó pillanatban készült el. Mint arról a Magyar Nemzet újvidéki tudósítója a lapnak beszámolt, a szerb fél szinte mindent az utolsó napokra hagyott, a környék, ahol annak idején a kivégzett magyar civileket eltemették, mindenre hasonlított, csak olyan helyszínre nem, ahol az államfők méltó módon emlékezhettek volna.
Ismert, 1942-ben Újvidéken és a környező településeken vezetőik önhatalmú utasítására a magyarok mintegy 3300-3800 szerb és zsidó embert gyilkoltak meg a szerb partizánok ellen indított razziában. Szakály Sándor megállapítása szerint azonban – a közkeletű vélekedéssel ellentétben – a csendőrök részéről nem történt jogszerűtlen fegyverhasználat, az önkényes kivégzésekért néhány alacsonyabb rendfokozatú katonatiszt volt a felelős, akiket a magyar állam el is ítélt.
A háború végén aztán a szerb partizánok módszeresen gyilkolni kezdték a délvidéki magyar lakosságot: becslések szerint 30-50 ezer lehet az áldozatok száma. Az etnikai arányokat jelentősen megváltoztató tömeggyilkosságokat évtizedeken át elhallgatták Jugoszláviában. A partizánok magyarság ellen elkövetett népirtása XX. századi történelmünk egyik legnagyobb tragédiája. Közellenségként tekintettek a horvát, a német és a magyar lakosságra, ahogyan Kamarás Mihály ferences szerzetes írta naplójában: Tito katonái számára maga a magyarság volt a bűn. Az atya az mno.hu-nak adott adott interjújában elmondta: számos szerzetes is kínhalált szenvedett. Ő is a szerbek elől menekülő magyarokat gyóntatott éjjelente, sokan a bűnbánók közül a hajnalt sem érhették meg.
Tito partizánjai október 23-án értek Újvidékre, a ferences első emléke a riasztás volt: jönnek a szerbek, és készüljünk föl. „Hát, hogy lehetett volna felkészülni? Egyszerűen körülállták a házakat, majd értesítettek bennünket, hogy háború lévén mi is fogságba kerültünk mint magyar ferences szerzetesek” – emlékezett Kamarás Mihály. A partizánok kegyetlenkedései a nőket is utolérték, a lakosokat az utcára terelték, s már az első nap megkezdődött a férfilakosság összegyűjtése. „Hírek jönnek, hogy az öreg ferences papot nagyon megverték! Agyonverték. Más hírek szerint megnyúzták, úgy ölték meg, mert székelyeket telepített dobrovoljác házakba” – jegyezte fel naplójába.
A kivégzések és az azokat megelőző kínzások nyomdafestéket nem tűrő módját mutatja az egyik lány megölése, akit lábfejénél fogva felszögeltek egy ajtófélfára, majd az onnan lelógó testet élve kettévágták, akár a sertést a vágóhídon.
A mintegy 40 ezer lemészárolt és 85 ezer, szülőföldjéről elüldözött vajdasági magyar kálváriáját eddig alig tárták föl – mondta Matuska Márton szakújságíró Az 1944–45-ös délvidéki magyar tragédia a magyar–szerb történeti kapcsolatok tükrében című tudományos konferencián tavaly novemberben. Ennek csak az egyik indoka lehet az, hogy a szerb hatalom minden eszközzel akadályozta és akadályozza máig az ilyen irányú történelmi feltáró munkát, de Szabadkán még a temetőbeli kegyhely kialakítását is – tette hozzá.
Gulyás László egyetemi docens szerint a „hideg napok” során végrehajtott újvidéki vérengzés jó ürügyként szolgált a későbbi szerb kegyetlenkedésekhez. Titóék terrorja azonban nem nevezhető spontán háborús túlkapásnak. Ez egy ideológiailag megtervezett, részleteiben és céljaiban kidolgozott cselekménysor volt, amelynek végső célja a Vajdaság etnikai arányainak a szerbség javára történő minél nagyobb mértékű megváltoztatása.
Célja volt továbbá minden személynek a likvidálása, aki bármilyen formában akadálya lehetett volna a kommunista önkényuralom kialakításának Jugoszláviában. E sátáni terv megfogalmazta a szerb törekvésekre veszélyes elemek családtagjainak koncentrációs táborokba vagy munkatáborokba történő elhurcolását, teljes vagyonelkobzását is, korra, nemre való tekintet nélkül. A tömegsírokba éppúgy kerültek csecsemők, mint aggastyánok.
