Áder János előzőleg tárgyalt Ivica Dacic szerb kormányfővel, s ő tájékoztatta erről. A köztársasági elnök szerint Dacic azt mondta, hogy már csak technikai akadálya van a szóban forgó határozat hatályon kívül helyezésének.
Az elmúlt napokban olyan sajtóértesülések láttak napvilágot, hogy a kollektív háborús bűnösségről szóló határozatot a szerb kormánynak hétfőn, egy nappal a magyar államfő látogatása előtt kellett volna hatályon kívül helyeznie, de a kabinet ülése elmaradt. Áder János szerint erre a soron következő kormányülésen kerül sor.
A magyar köztársasági elnök Tomislav Nikolic szerb államfő társaságában vett részt kedden a három évvel ezelőtt alakult akadémiai vegyes bizottság kerekasztal-beszélgetésén a Szerb Nemzeti Könyvtárban. Mindketten rövid beszédet tartottak a Glatz Ferenc és Vojislav Stanovcic akadémikusok elnökletével vezetett szakértői testület tagjai előtt, és megköszönték munkájukat.
Áder János arra hívta fel a figyelmet, hogy a múlt lezárásában történészekre és politikusokra egyaránt felelősség hárul. A történészeknek kell feltárniuk azt, ami a Szerbiában és a Délvidéken történt a II. világháború alatt és után, hogy ezzel is elősegítsék a későbbi nemzedékek megemlékezéseit, és okulással szolgáljanak a következő generációknak. Áder János szerint a politikusoknak is van felelősségük ebben, és ezt ismerték fel tavaly novemberben Budapesten Tomislav Nikolictyal, amikor elhatározták, hogy közös megemlékezés keretében fejet hajtanak a II. világháború ártatlanul meggyilkolt szerb és magyar áldozatai emléke előtt, és lezárják a múlt egy tragikus fejezetét.
A magyar köztársasági elnök szerint a múltat három lépésben zárják le. Az első lépés volt a szerb parlament által múlt pénteken elfogadott nyilatkozat, amely elítélte az 1944–45-ös délvidéki vérengzéseket és a kollektív bűnösség szellemében hozott háborús határozatokat. Áder János úgy fogalmazott, hogy „sokan és nagyon régóta vártak erre a pillanatra”. Megismételte, hogy ezzel a döntéssel Szerbia nem uniós országként példát mutatott nagyon sok európai uniós tagországnak. Az államfő szerint a múlt e tragikus fejezetének a lezárásban a második lépés lesz a szerdai csúrogi megemlékezés, s a harmadik lépést egy soron következő ülésén teszi meg szerb kormány, érvénytelenítve a háborús bűnösséget kimondó, hét évtizede hozott határozatot. Ezzel befejeződik az a munka, amely a politikusokra tartozik – mondta Áder János, s hozzátette, hogy a történészek felelősségi körébe tartozó munka még folytatódik.
Tomislav Nikolic arról beszélt a vegyes bizottság ülésén, hogy nem szabad megfeledkezni az ártatlanul meggyilkolt polgárokról, méltón kell rájuk emlékezni, ez civilizációs és emberi kötelesség. „Kötelességünk, hogy nevükön nevezzük a bűncselekmények elkövetőit, nem terhelve a népeinket egyesek által elkövetett bűnökkel. Népeink között voltak példák bátor hőstettekre is, voltak olyanok, akik áldozatot hoztak a más népekhez és vallásokhoz tartozókért. A mi missziónk az, hogy ne hagyjunk terhet a gyerekeink vállán” – hangoztatta Nikolic, hozzátéve hogy ezért fog Áder Jánossal együtt szerdán a szerb és a magyar nép nevében fejet hajtani az ártatlanul kivégzettek csúrogi vesztőhelyén, és ezért helyez el koszorút az emlékükre. A Szerb Nemzeti Könyvtárban tartott kerekasztal-beszélgetés után Áder János a Belgrád melletti Avala-hegyen megkoszorúzta az ismeretlen hősök emlékművét.
A második világháborúban, 1942-ben Újvidéken és a környező településeken vezetőik önhatalmú utasítására magyarok mintegy 3300-3800 szerb és zsidó embert gyilkoltak meg a szerb partizánok ellen indított razziában. Szakály Sándor történész megállapítása szerint – a közkeletű vélekedéssel ellentétben – a csendőrök részéről nem történt jogszerűtlen fegyverhasználat. Az önkényes kivégzésekért néhány alacsonyabb rendfokozatú katonatiszt volt a felelős.
A háború végén a szerb partizánok módszeresen gyilkolták a magyar lakosságot: becslések szerint 30-50 ezer lehet az áldozatok száma. Az etnikai arányokat jelentősen megváltoztató, hihetetlenül kegyetlen módszereket felsorakoztató tömeggyilkosságokat évtizedeken át elhallgatták Jugoszláviában, a tömegsírokba, csatornákba, dögkutakba dobált áldozatokra emlékezni is tilos volt. A partizánok a magyarság ellen elkövetett népirtása 20. századi történelmünk egyik legnagyobb tragédiája. A szerbek közellenségként tekintettek a horvát, a német és a magyar lakosságra; ahogyan Kamarás Mihály ferences szerzetes írta naplójában: Tito katonái számára maga a magyarság volt a bűn.
A mintegy 40 ezer lemészárolt és 85 ezer, szülőföldjéről elüldözött magyar kálváriáját eddig jobbára csak újságírók és más helyi értelmiségiek által megjelentetett kisebb-nagyobb publikációk tárták fel, ezek azonban inkább csak helyi epizódokat tárgyalnak. Hogy mi történt a nagyobb városok magyar – és német – polgáraival a rettegés hónapjaiban, azzal kapcsolatban egyáltalán nincsenek szaktudományos szintű kutatások, hangzott el az MTA dísztermében Matuska Márton szakújságíró tavaly novemberben tartott előadásában. Ennek csak az egyik, el nem fogadható indoka lehet az, hogy a szerb hatalom minden eszközzel akadályozta és akadályozza máig az ilyen irányú történelmi feltáró munkát, de Szabadkán még a temetőbeli kegyhely kialakítását is.
