Elfogadták a kisebbségek helyzetéről szóló jelentést

A felvidéki magyarság érdekképviselete szerint a jelentés hiányos, és illuzórikus.

KG
2013. 10. 16. 18:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányhivatal vezetője által előterjesztett dokumentum a kormányzat által kidolgozott első részletes, a kisebbségek helyzetével foglalkozó jelentés Szlovákia 1993-as létrejötte óta. A közel másfél száz oldalas dokumentum a nemzeti kisebbségek társadalmi-gazdasági és politikai szerepét értékeli.

Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke szerint a jelentés Robert Fico kormányának eddig is jól ismert hozzáállását tükrözi, azt, hogy a kormány csupán a kisebbségi status quo megtartására hivatkozik, fel sem merül benne a jogok bővítésének gondolata. „A dokumentum egy Patyomkin-faluhoz hasonlóan tökéletesnek tünteti fel a kisebbségek jelenlegi helyzetét Szlovákiában, holott ez távolról sem fedi az igazságot” – hangsúlyozta az MKP vezetője. Rámutatott: a jelentésben egyáltalán nincs szó a problémákról és a magyar közösség részéről felmerült igényekről.

A. Nagy László, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnökségi tagja, a szlovák kabinet volt kisebbségügyi kormánybiztosa, akinek hivatali ideje alatt a jelentés egy része készült, az MTI-nek azt mondta a dokumentumról: az eredeti jelentés egy megcsonkított verzióját tette le az asztalra a kormány, egy olyan változatot, amely nem fest valós képet. „A jelentésből hiányoznak a kritikai észrevételek a mai állapotokról, akárcsak az eredeti jelentésben leírt, a helyzet javításához szükséges államigazgatási lépések” – mondta. A Most-Híd politikusa megállapította: a dokumentum egy javaslatot sem tartalmaz, csak megállapításokat.

A jelentésből egyebek mellett kiderül, hogy a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek közül az elmúlt húsz év során leginkább a magyarság létszáma és aránya csökkent. Húsz év alatt, 1991-től 2011-ig csaknem 110 ezer fővel fogyatkozott meg a magyarság, s aránya az ország lakosságához viszonyítva 10,8 százalékról 8,5-re csökkent.

Ez idő alatt a többi, jelentősebb lélekszámú kisebbség esetében – a cseh kisebbség kivételével – létszámemelkedés volt tapasztalható. Közülük számbelileg leginkább a romák, arányukat tekintve pedig a ruszinok létszáma nőt. A vizsgált időszakban alig 9 ezerről csaknem 400 ezerre nőt azoknak a lakosoknak a száma, akiknek különböző okokból kifolyólag nem lehetett megállapítani nemzetiségi hovatartozását.

A jelentésnek a nemzeti kisebbségek kultúrájával foglalkozó része megállapítja: a szlovák állam megteremti a körülményeket a területén élő kisebbségek kultúrájának megőrzéséhez és fejlesztéséhez. A nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát érintő rész 23 olyan jogszabályra tesz utalást, amely – mint a dokumentum összeállítói fogalmaznak – „elégséges szinten” biztosítja a nemzeti kisebbségek tagjainak „védelmét a társadalmi élet sok területén”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.