Malina Hedviget – akit állítása szerint 2006-ban Nyitrán két férfi azért vert meg, mert magyarul beszélt az utcán – sokadik alkalommal idézték be pszichiátriai kivizsgálásra az ellene hamis tanúzás vádjával eljárást folytató ügyészség kérése alapján, de a vizsgálat sem most, sem korábban nem hozott érdemi eredményt.
Roman Kvasnica szerint a hétfői vizsgálaton védence kész volt válaszolni a pszichiáter kérdéseire, de miután Malina Hedvig az orvosnak megerősítette, továbbra is attól tart, hogy a kérdések felzaklathatják, a pszichiáter közölte, nem kell válaszolnia rájuk.
Az ügyvéd elkísérte védencét a kivizsgálásra, ám nem vett rajta részt, mert – mint mondta – a vizsgálatot folytató orvos közölte vele, hogy jelenlétével megsértené az orvosi titoktartás szabályait. „Nem sokkal azután, hogy távoztam, kijött Hedvig, és azt mondta: az orvosok kérése ellenére sem hajlandóak elvégezni a kivizsgálást, mert azon az állásponton vannak, hogy amennyiben veszélyeztetve érzi magát, akkor nem keríthetnek rá sort” – mondta Roman Kvasnica.
Kifejtette: védence azért érezhette magát veszélyeztetve, mivel a hétfői kivizsgáláson ugyanazok a szakértők voltak jelen, akik korábban kórházi megfigyelésére tettek javaslatot. Megjegyezte: furcsának találja, hogy azok, akik korábban nyomást gyakoroltak védencére, most arra hivatkozva nem akarják kivizsgálni Hedviget, hogy nyomás alatt van.
A védő szerint a szakértők mostani döntése azt jelenti, hogy védencét a továbbiakban már nem idézik be újabb pszichiátriai kivizsgálásra.