Benes-dekrétumok: így kimosták a csehek agyát?

A cseh közvélemény mintegy fele úgy véli, hogy a Benes-dekrétumokat továbbra is érvényben kell tartani.

BuL
2014. 01. 29. 1:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A CVVM közvélemény-kutató központ felmérése szerint azt az álláspontot, miszerint a csehszlovákiai szudétanémetek és magyarok kitelepítését elősegítő rendeleteket el kellene törölni, a megkérdezettek csupán 14 százaléka vallotta. Valamivel több, mint egyharmad nem tudott, illetve nem akart véleményt mondani.

A CVVM rámutatott, hogy a Benes-dekrétumok kérdésében az egyes korosztályok véleménye között nagy eltérések vannak. Míg a 60 éven felülieknél a megkérdezettek kétharmada utasítja el a Benes-dekrétumok eltörlését, addig a 29 éven aluliaknál nem egészen egyharmad. Míg az idősebbek körében mintegy 50 százalékos a meggyőződés, hogy a dekrétumok igazságosak voltak, a fiatalok körében ez alig egyharmad.

Eduard Benes csehszlovák államfő második világháború után kiadott dekrétumai alapján a csehszlovákiai németeket és magyarokat megfosztották állampolgárságuktól, és vagyonukat elkobozták. Mintegy hárommillió németet később kitelepítettek az országból, míg a szlovákiai magyarok kitelepítését a potsdami nagyhatalmi értekezlet 1945 nyarán nem hagyta jóvá. A csehszlovák hatóságok ezért a „magyar kérdést” más eszközökkel, lakosságcserével, illetve a felvidéki magyarság úgynevezett reszlovakizációjával próbálták „megoldani”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.