Igyekszik megtalálni a szlovákiai tanárbérek emeléséhez szükséges forrásokat. Ezt mondta a szakszervezeti vezetőkkel folytatott tárgyalásán az új oktatásügyi miniszter. Peter Pellegrini még két hete sincs a hivatalában, de már megállapította, hogy a fizetésemeléshez szükséges forrásokat a minisztériumon belül kell keresni – számolt be minderről az Újszó.com.
A tanárszakszervezet (OZ PSaV) vezetői beszámoltak neki az oktatásügy aktuális problémáiról: a túltelített óvodákról, a kevés asszisztensről, a nem megfelelő tankönyvekről és a kezdő tanárok alacsony fizetéséről, mondta Pavel Ondek, a szakszervezet elnöke a TASR hírügynökségnek. „Konkrét lépésekről egyelőre nem beszéltünk” – tette hozzá. Augusztusban ülnek ismét tárgyalóasztalhoz, a főtéma az új kollektív szerződés lesz, amely a pedagógusok szociális juttatásait és bérezését is magában foglalná. Ondek elmondása szerint Pellegrini arra kérte őket, hogy a problémákat ne egyszerre, hanem fokozatosan „adagolják” neki, fontossági sorrendben, vagyis annak alapján, melyek a legégetőbbek.
A pedagógusok egy része már nem is veszi komolyan a béremeléssel kapcsolatos ígéreteket, derül ki Angyal Péter nemesócsai történelemtanár szavaiból. „Politikusnak én már nem hiszek. Jobboldal, baloldal, mindenki volt már kormányon az utóbbi években, de az ígéreteknek a töredéke valósult meg” – jegyezte meg a portál kérdésére. A nemrég leváltott Dusan Caplovic a 2012. őszi tanársztrájk után ötszázalékos, majd tovább béremelést ígért, és elmondása szerint erre a pénzügy is rábólintott. „Nálam ez olyan 20-30 euró pluszt jelentett” – árulta el Angyal Péter. Pellegrini korábban a pénzügyminisztérium államtitkára volt.