Nem ezt várták, lemondanak Toróék

Nem tudták meggyőzni az embereket, hogy a politika nem feltétlenül jelent korrupciót – összegzett az EMNP elnöke.

MNO
2014. 11. 03. 15:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 98,3 százalékos feldolgozottságú adatok szerint az EMNP jelöltjének a szavazatok 0,56 százalékát sikerült megszereznie a vasárnapi voksoláson, míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjére, Kelemen Hunorra a választók 3,5 százaléka szavazott.

Szilágyi Zsolt a hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján gratulált Kelemen Hunornak, a magyar–magyar verseny győztesének. Toró T. Tibor kijelentette, az EMNP jelöltje a magyar pártokra leadott szavazatok közel 14 százalékát szerezte meg, ezzel a párt megőrizte azt a támogatottságát, amelyet a 2012-es parlamenti választásokon is a magáénak tudott, de nem sikerült ezen javítania. Toró úgy vélekedett, hogy a várakozásaikhoz képest értek el rossz eredményt, melyet azonban nem tekintenek kudarcnak.

A lehetséges okok között azt említette, hogy az erdélyi magyar szavazók egy része már a választások első fordulójában Klaus Johannisra, a jobboldal jelöltjére szavazott, másik jelentős hányada pedig távol maradt az urnáktól. „Nem tudtuk meggyőzni őket, hogy lehet másképp is, hogy a politika nem feltétlenül jelent korrupciót” – magyarázta Toró.

A lehetséges okok között említette azt is, hogy nem sikerült rendet teremteni „az autonómiapárti erdélyi politikai szervezetek táborában”. Arra utalt, hogy az EMNP-nek nem sikerült rendeznie a viszonyát a Magyar Polgári Párttal (MPP). Arra is kitért, hogy pártjának nem sikerült meggyőznie „a nemzetpolitika szereplőit” a választás igazi tétjéről.

„Hagytuk, hogy az RMDSZ visszaéljen a nemzet miniszterelnökének a fényképével és a neki tulajdonított biztatással” – jelentette ki a pártelnök. Arra utalt, hogy az RMDSZ a kampány utolsó hetében olyan szórólapokkal hirdette jelöltjét, amelyen Orbán Viktor és Kelemen Hunor kézfogása látható, és a miniszterelnök választási jókívánsága olvasható.

Az EMNP elnöke a választás pozitívumaként vette számba, hogy az koalícióvá kovácsolta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) és az EMNP-t. Azt is megemlítette, hogy szabadon beszélhettek Románia föderális berendezkedésének a tervéről, és sikerült több mint 50 ezer szavazatot szerezni.

Szilágyi Zsolt magyarázatként hozzáfűzte: a romániai párttörvény értelmében felszámolható az a romániai párt, mely nem vesz részt, vagy 50 ezernél kevesebb szavazatot szerez két egymás utáni választáson.

Toró T. Tibor arra figyelmeztetett, hogy a Romániában 6,2 százalékot kitevő magyarság két jelöltje a szavazatok mintegy négy százalékát szerezte meg. „Ha az RMDSZ vezetői nem látják ezt be, előbb-utóbb ott is el fog szakadni a cérna” – jegyezte meg az EMNP elnöke.

Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint a magyar választók megbüntették az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) a hiteltelen autonómiapolitikája miatt. Biró Zsolt hétfői, marosvásárhelyi sajtótájékoztatója után az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a vasárnapi elnökválasztás eredményei igazolták, hogy helyes volt pártja korábban kinyilvánított álláspontja, mely szerint az első fordulónak nincsen tétje a magyarság számára.

Úgy vélte, arra még nem érett meg a romániai társadalom, hogy az országnak magyar elnököt válasszon, több magyar jelölt állításának meg azért nem volt értelme, mert így nem tudott egységes lenni a közösség hangja. Biró Zsolt sajnálatosnak tartotta, hogy az EMNP a Székely Nemzeti Tanácsot is „belerángatta egy olyan politikai küzdelembe, amelynek a Székelyföld autonómiájáért küzdő szervezet kárát látja”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.