Száz kárpátaljai településen segítenek a hazaiak

Kétszáznál több magyarországi önkormányzat döntött már vagy dönt a közeljövőben arról, hogy mekkora összegekkel támogatnak kárpátaljai településeket. A támogatások csaknem száz határon túli önkormányzathoz juthatnak el – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára hétfőn, tatabányai sajtótájékoztatóján.

2015. 06. 08. 19:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Potápi Árpád János hozzátette, hogy az adományok elosztására koordinációs testület jött létre. A támogatásokat olyan helységek kapják, amelyek lakossága magyar vagy részben magyar nemzetiségű.

A segítség elsősorban idősekhez, gyermekekhez és szociálisan rászoruló emberekhez jut el a karitatív szervezetek és a történelmi egyházak bevonásával – ismertette a politikus.

Popovics György (Fidesz–KDNP), a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy az önkormányzat a megyében koordináló szerepet kíván betölteni az adománygyűjtésben, ezért felhívást bocsát ki az akcióhoz való csatlakozásra, valamint egy elkülönített számlaszámra várja a felajánlásokat.

A megyei önkormányzat az adománygyűjtésbe bevonja a vele együttműködési megállapodást kötött gazdasági érdekvédelmi szervezeteket, a megyei kamarákat és a vállalkozói szövetségeket – tette hozzá a közgyűlés elnöke.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes április közepén jelentette be, hogy a kormány 650 millió forinttal támogatja a kárpátaljai magyarságot az ukrajnai nehéz helyzetre való tekintettel. Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár valamennyi magyar önkormányzatot levélben kereste meg a segítségnyújtás érdekében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.