Folytatódik a tűzharc Munkácsnál: legalább két halott

Megjelentek olyan hírek is, hogy három, sőt négy halálos áldozata van a lövöldözésnek.

MTI
2015. 07. 11. 19:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyelőre nem ismert a fegyveres összetűzés kitörésének pontos oka. A Karpatnews.in.ua híroldal meg nem nevezett rendőrségi forrásra hivatkozva azt írta: a PSZ fegyveresei a Munkács melletti autóúton vívott heves tűzpárbaj után a közeli hegyekbe vonultak vissza, ahol folytatják a harcot a rendőrökkel. Az informátor szerint a fegyvereseknek sikerült kitörniük a bekerítésből, és a hegység belseje felé vonulnak. A forrás azt is elmondta, hogy a kárpátaljai rendőrségnek nincs elég embere a teljes körbekerítésükhöz, ezért Lemberg (Lviv) és Ivano-Frankivszk megyékből vezényelnek biztonsági erőket Munkácsra. Az orgánum szerint a PSZ is erősítést küld a helyszínre. Helyszíni beszámolók szerint Munkács körül megerősített ellenőrző pontokat állítottak fel az utakon, a város melletti erdő szélén több mentőautó várakozik, és egy páncélozott csapatszállító jármű tart Ungvárról Munkácsra. Artem Sevcsenko, az ukrán belügyminisztérium sajtószóvivője a kijevi 5. Kanal tévécsatornának nyilatkozva bejelentette, hogy elindult Munkácsra a nemzeti gárda egysége, hogy lefegyverezze a lövöldözést kirobbantó személyeket.

A Zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál idézte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtószóvivői irodájának közleményét, amely szerint az SZBU fegyverletételre szólította fel a munkácsi fegyveres összecsapás résztvevőit, cserében szavatolva a konfliktus elfogulatlan kivizsgálását. Olena Hiltjanszka, az SZBU sajtószóvivője közölte, hogy Kárpátalján operatív törzset hoztak létre, és már elindult a megyébe az SZBU elnökének egyik helyettese és egy különleges egység.

Az Unian hírügynökség Miroszlav Havriskóra, a munkácsi járási központi kórház helyettes főorvosára hivatkozva kora este azt jelentette, hogy a munkácsi lövöldözésben kilencen sebesültek meg, köztük három járókelő. A PSZ délután kiadott közleményében azt állította, hogy két tagja meghalt, négy pedig megsebesült az összecsapásban. Megjelentek olyan hírek is, hogy három, sőt négy halálos áldozata van a munkácsi lövöldözésnek. A PSZ azt is bejelentette, hogy a munkácsi események miatt harci riadókészültségbe helyezte teljes politikai és katonai állományát.

Ukrán hírportálok esti jelentése szerint Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója azt közölte, hogy telefonon felhívta őt a PSZ Munkács közelében bekerített alakulatának parancsnoka, és azt kérte, hogy tárgyalhasson az SZBU terrorellenes központjának vezetésével a fegyveres szembenállás beszüntetéséről és a sebesültek ellátásáról. Hozzátette, a kapcsolat létrejött, egyben reményét fejezte ki, hogy órákon belül sikerül békésen, törvényes keretek közt rendezni a helyzetet Munkácsnál.

A Jobboldali Szektor az európai integráció melletti és a Janukovics-rezsim elleni tavalyi Majdan-tüntetések önvédelmi erőiből jött létre. A szerveződéshez számos, valódi háborús tapasztalatokkal rendelkező veterán csatlakozott. A szervezet tagjait az oroszbarát szakadárokkal vívott kelet-ukrajnai harcok miatt fegyverezték fel, és az ukrán reguláris fegyveres erők oldalán részt vesznek a szakadárokkal vívott összecsapásokban. A PSZ tagjai Kijev ez irányú törekvései ellenére nem tagozódtak be teljes mértékben a hadseregbe, nem engedelmeskednek maradéktalanul a hadvezetés parancsainak.

A Jobbik elvárja a magyar kormánytól, hogy tegyen meg mindent a kárpátaljai magyar közösség védelme érdekében – közölte Szávay István, a párt alelnöke szombaton az MTI-vel. A politikus közleményében úgy fogalmazott: „polgárháborús állapotok uralkodnak” Munkácson, amely már csak egy ugrásra van a kárpátaljai magyarság központjától, Beregszásztól és az országhatártól.

„Ez már nem a kelet-ukrajnai hadszíntér, és nem egy távoli, elméleti veszély” – hangsúlyozta az ellenzéki politikus, hozzátéve: pártja figyelmeztetései sajnos beigazolódtak, „a valódi fenyegetést és valódi veszélyt a Jobboldali Szektor szélsőséges alakulatai jelentik”, amelyek ellen minden tisztességes ukrán és magyar embernek közösen kell fellépnie.

Kárpátalja nem válhat a kelet-ukrajnaihoz hasonló hadszíntérré – írta Szávay István, aki a kárpátaljai magyar közösség védelme mellett azt is elvárja a magyar kormánytól, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel hívja fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a kialakult helyzet súlyosságára.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.