Jobb Szektor: Porosenko felel a munkácsi akcióért

A munkácsi fegyveres konfliktus előre eltervezett akció volt egy Jobb Szektorhoz köthető személy szerint.

MTI
2015. 07. 21. 18:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vaszil Sztojka – aki korábban az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) ungvári járási főnöke volt, majd az SZBU Kárpátalja megyei részlegének belső elhárítását vezette – közölte: a munkácsi akciót a rendvédelmi szervek emberei előre megszervezték, „lehetővé téve, hogy a fiúk (a PSZ fegyveresei) elhagyják Ungvárt, majd kelepcébe csalták őket”. Szerhij Saranics, akkori megyei rendőrparancsnok ezért nem hívott fel, hogy állítsam meg a fiamat – tette hozzá. Megjegyezte, a terv szerint Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő „banditáinak vérfürdőt kellett kiprovokálniuk”. A rendőrség a PSZ embereit ezután elvezette arra a helyre, ahol szitává kellett volna lőni őket, a fiúknak 40 másodperc gondolkodási időt adtak, nem volt idejük tanácskozásra sem, azonnal tüzet nyitottak rájuk, és csak annak köszönhették a megmenekülésüket, hogy kellő harci tapasztalatokra tettek szert Kelet-Ukrajnában – mondta.

„Azzal kapcsolatban, hogy miért történhetett meg ez az eset a békés Kárpátalján, arra a következtetésre jutok, hogy (a munkácsi konfliktus) előre eltervezett akció volt, forgatókönyvírója az ukrán elnöki hivatalban van. A terv szerint Kárpátalján olyan helyzetet kellett teremteni, amely lehetővé tette csapatok vezénylését, hogy a megyét ne oszthassák fel egymás között a klánok” – fejtette ki Vaszil Sztojka. Érthetetlennek nevezte, hogy a PSZ hat fegyverese után miért kutat olyan sok különleges alakulat, és azok miért nem a kelet-ukrajnai terrorellenes övezetben tartózkodnak. Mint mondta, saját forrásból és a PSZ felderítési részlegétől úgy tudja, hogy a különleges egységek hatezer tagját vetették be Kárpátalján a munkácsi konfliktus nyomán. Úgy vélte, a bujdosó fegyveresek sokáig képesek lesznek kitartani komoly harci tapasztalataiknak köszönhetően, reményét fejezve ki, hogy a helyzet békésen rendeződik és a fiúk amnesztiát kapnak.

Andrij Sztempickij, a PSZ katonai szárnyának, az Önkéntes Ukrán Hadtestnek (DUK) parancsnoka egy ukrán hírportálnak hétfő este azt nyilatkozta, hogy a PSZ kárpátaljai szervezetének harcosai kitörtek a (Munkács környéki) bekerítésből, és biztonságos helyre tartanak, nehogy megöljék őket. Ezt a hírt eddig sem hivatalos, sem egyéb forrásból nem erősítették meg.

Tíz napja Munkácson négy halálos áldozatot követelő fegyveres összetűzés robbant ki Mihajlo Lanyo testőrei és a PSZ fegyveresei között, vélhetően a csempészpiac felosztása körüli ellentétek miatt. A rendőrökkel vívott tűzharc után a szervezet mintegy tíz fegyverese a város melletti erdőbe vette be magát, és a hatóságok mostanáig keresik őket.

Az ukrán parlament, a kormány és az elnök elleni bizalmatlansági népszavazást követelt keddi kijevi zártkörű kongresszusán elfogadott határozatában a Jobb Szektor. A nacionalista szervezet a július 11-i munkácsi fegyveres konfliktus után Ukrajnában kialakult helyzet miatt hívott össze rendkívüli kongresszust.

A referendum kérdései között szerepelne a PSZ indítványa szerint a minszki megállapodások hatályon kívül helyezése, a kelet-ukrajnai konfliktus háborúként történő hivatalos elismertetése és az önkéntes fegyveres alakulatok törvényesítése – adta hírül az Unian hírügynökség. A PSZ fórumán arról is határoztak, hogy a szervezet nem vesz részt az őszi helyhatósági választásokon, valamint hogy Dmitro Jaros, a PSZ vezetője, az ukrán parlament képviselője nem mond le törvényhozói mandátumáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.