Kerítésbontókból kerítésépítők

A migráció kapcsán az államnak a közösség védelme a feladata, a keresztény embernek pedig a segítség – summázta a dilemmát Prőhle Gergely.

Lukács Csaba (Tusnádfürdő)
2015. 07. 22. 11:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az evangélikus egyházban az idei év igéje: Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére. A keresztény embernek kell valamilyen választ adnia arra, hogy ez hogyan hozható közös nevezőre a kerítésépítéssel – kezdte előadását Tusnádon Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára. Prőhle előadását a látványos európai népességfogyás és integrációs politika kihívásaira építette – hogyan tudjuk integrálni a bevándorlókat a társadalomba úgy, hogy hasznos tagjai legyenek a közös értékteremtésben.

A helyettes államtitkár szerint a bevándorlás kérdésében erős kijózanodás zajlik Európában, és ezt a választási eredmények is mutatják, hiszen a kontinens legjobb módú országaiban nagyon megerősödtek a bevándorlásellenes pártok, elég a Dán Néppártra, az Igazi Finnekre vagy akár a Svédországban zajló folyamatokra gondolni.

A dilemmára a válasz: állami felelősség a közösség védelme, ezért a kormány részéről elfogadható a kerítésépítés, mert a társadalmi kohéziót, a társadalom teherbírását nem lehet kockára tenni. Az egyéni felelősség az igei felszólítás szellemében az: ha már kialakul egy ilyen helyzet, akkor erkölcsi kötelességünk a menekültek ellátásában részt vállalni erőnk szerint.

Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára szerint fontos, hogy különbséget tegyünk uniós állampolgárok szabad mozgása és a kívülről érkező migránsok között. Moderátori kérdésre [a panelbeszélgetés vezetője Pataky István, a Magyar Nemzet külpolitikai szerkesztője volt – a szerk.] az államtitkár azt válaszolta: 1956 után Magyarországnak van erkölcsi kötelessége a menekültek befogadásában, és ennek eleget is tettünk például a délszláv háború idején, amikor sok embert – és nem csak magyarokat – befogadtunk. Hazánk ismét belekerült a globális média fókuszába a határozott migrációs politika révén, fejtette ki, de elértük, hogy az uniós politikusok komolyan vegyék a nyugat-balkáni migrációs útvonalat is.

„Elég ránézni a térképre, hogy megértsük: nehéz Magyarországra úgy megérkezni a migránsoknak, hogy hazánk legyen az első uniós ország, amelyet érintenek – mégis nálunk regisztráljuk őket először. Mi vagyunk az első ország, amelynek felelősséget kell vállalnia ezekért az emberekért” – fejtette ki Takács. Hozzátette: nagy nyomás ér délről és nyugatról is, de amíg a nyugat-európaiak nem fordítják vissza a migránsokat, addig jönni fognak újak és újak. Az államtitkár szerint Európának ez a legnagyobb kihívása, nagyobb, mint a görög válság – teljesen átalakulhat Európa társadalmi térképe.

Takács Szabolcs szerint a kerítés kényszer. Magyarország nem örül annak, hogy ilyen lépésre kényszerítették azok az országok, amelyek a területükön átengedik a menekülteket. „Nekünk nem érdekünk a délvidéki magyarok és az anyaország között egy kerítés, de egyelőre nincs más megoldás” – jelentette ki.

Nyitóbeszédében Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy újra kell indítani a magyar–lengyel és a magyar–román párbeszédet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.