Az elöljáró a Mukachevo.net munkácsi hírportálnak elmondta: a városban nyugalom van, a fegyveres összetűzés nem folytatódik, a polgármesteri hivatal azonban elrendelte valamennyi közműszolgáltató és állami objektum megerősített őrzését. Munkácson a Jobboldali Szektor (PSZ) szervezetnek nincsenek fegyveresei, a helyzet egyelőre változatlan – tette hozzá. Mint közölte, elképzelése sincs arról, hogyan fognak alakulni a fejlemények. A hírportál szerint a városban lemondtak minden tömegrendezvényt, a többi között elhalasztották a Munkácsi Állami Egyetem diplomaátadó ünnepségét is.
Munkácson múlt szombaton három halálos áldozatot követelő és 11 ember, közte négy civil sebesülését okozó fegyveres összetűzés robbant ki a PSZ szélsőséges szervezet fegyveresei és Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrsége között egy sportkomplexumban, s a konfliktusba a rendőrség is beavatkozott. A tűzharcban, amely a városban, majd a mellette elhaladó forgalmas autóúton is folytatódott, a PSZ fegyveresei Kalasnyikov gépkarabélyokon kívül harckocsi-elhárító gránátvetőket, golyószórókat és mesterlövészpuskákat is bevetettek.
A PSZ menekülő fegyvereseit a hatóságok szombaton megadásra szólították fel. A tűzharc után a Munkács környéki hegyek közé visszavonult PSZ-egység parancsnoka egy közösségi oldalra feltett videofelvételen azt mondta, Lanyo kezdeményezte a találkozót a PSZ kárpátaljai szervezetével, mert nem tetszett neki, hogy a PSZ járőrei ellenőrzésük alá vonták a kárpátaljai határátkelőhelyeket és akadályozták az ott folyó csempészést. A Csap–Kijev főútnak az a szakasza, ahol a harcok folytak, még hétfőn is le volt zárva.
Vasárnap Munkácsra érkezett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának küldöttsége, amelynek tagjai találkoztak Lengyel Zoltán polgármesterrel, a rendvédelmi szervek helyi és Kijevből Munkácsra érkezett vezetőivel, és felkeresték a kórházat, ahol a tűzharc sebesültjeit ápolják.
A küldöttség jelentése szerint, amely több kárpátaljai hírportálon is olvasható, a város körül fokozott biztonsági intézkedések tapasztalhatók, a rendőrök több közúti ellenőrző pontot állítottak fel, nagy erőkkel van jelen a rendőrségen kívül az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), valamint a hadsereg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!