Állandósultak a magyarellenes megnyilvánulások Romániában

Kántor Zoltán szerint Magyarországot revizionizmussal vádolni nevetséges.

MTI
2015. 08. 13. 9:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta: jövőre választási év lesz Romániában, és ilyenkor mindig kicsit intenzívebbek a magyarellenes megnyilvánulások. Ugyanakkor úgy látja, hogy az utóbbi időben állandósultak a kedvezőtlen megjegyzések: míg korábban talán félévente voltak a romániai magyarság számára kedvezőtlenebb megnyilvánulások, most mintha havonta születne ilyen megjegyzés, kijelentés román részről.

Kántor Zoltán azt mondta, a két ország között, illetve a romániai magyarság és a román többség, az állam között kisebbségi kérdésekben feszültségek vannak.

Magyar részről a két ország közötti viszonyt ez meghatározza addig, míg az erdélyi magyar kisebbségi kérdést nem oldják meg megfelelő módon – fűzte hozzá. „Magyarországot revizionizmussal vádolni (...) a nevetségesség kategóriája” – fogalmazott –, valószínűleg belpolitikai okokkal magyarázható a vehemens reakció.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára kedden hivatalába kérette Victor Micula budapesti román nagykövetet. A tárca közleménye szerint az államtitkár magyarázatot kért Victor Ponta román miniszterelnök egyes – hétfőn a Romania TV esti adásában elhangzott – kijelentéseire, amelyekkel „Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette”.

E vádak azt mutatják, hogy „a román kormányfő újfent magyarellenes agitációval kívánja elfedni azt a belpolitikai válságot, amelyet kormánya tagjainak sorozatos vád alá helyezése és elítélése okoz” – fogalmaztak.

A román külügyi tárca bekérette hétfőn a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét egy interjú miatt, amelyet Zákonyi Botond nagykövet adott a Romania libera című bukaresti napilapnak. A román jobboldali ellenzékhez közel álló lap által hétfőn közölt interjúban Zákonyi Botond egyebek mellett kifejtette, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik „elegendő jóindulat” a román fél részéről. Példaként említette a Szeged–Arad gázvezeték befejezését úgy, hogy mindkét irányba lehessen gázt szállítani rajta, jelenleg ugyanis csak Magyarország felől lehet megtenni azt Románia felé. Emellett szóvá tette a határon áthaladó tíz út összekapcsolását, amely késik. A nagykövet szerint ezeknek az utaknak az összekapcsolása fontos lenne, de Románia csak a schengeni övezethez való csatlakozása után akarja megnyitni azokat az utakat a forgalom előtt állandó jelleggel, az pedig elhúzódhat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.