Megrongálták az újszentesi Petőfi-emlékművet

A református templom előtti emlékoszlopról lefeszítették a költő arcát idéző, vélhetően műkő domborművet.

MTI
2015. 08. 03. 14:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lapban közölt fotókon is látszik, hogy a református templom előtti emlékoszlopról lefeszítették a költő arcát idéző, vélhetően műkő domborművet, amely a földre esve darabokra tört.

Szűcs András Ottó helyi református lelkipásztor olyan képeket is közölt közösségi oldalán, amelyeken látszik, hogy a templom előtti tér világítótesteit is összetörték, a templom egyik magasan levő, keskeny ablaknyílásába pedig beszorult egy, vélhetően nagy erővel nekirúgott focilabda.

Szekernyés János temesvári helytörténész az MTI-nek elmondta, hogy az utóbbi időben gyakorivá váltak a temesvári szobor- és emlékműrongálások. Néhány hónapja kétszer is eltüntették a temesvári Ady Endre-emléktábla feliratát, valamint a májusban felavatott Károly Róbert-szobor feliratát is pótolni kellett. Hozzátette, hogy ezeket a feliratokat már nem bronzból, hanem műanyagból készítik, és galvanizálással érik el, hogy fémes hatásuk legyen. Megjegyezte, hogy a színesfémtolvajok a román műemlékeket sem kímélik. A közelmúltban három román személyiség mellszobra tűnt el Temesvár belvárosából.

Szekernyés János felidézte, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején császári uralom alatt maradt Temesvárt hónapokon át ostromolták a honvéd seregek. Az ostromba Bem József tábornok csapatai is bekapcsolódtak. Petőfi Sándort a ma Temesvárhoz tartozó Szabadfaluban emelte őrnagyi rangra a tábornok. Az újszentesi emlékmű annak állít emléket, hogy a Vécsey Károly seregébe tartozó honvédek felismerték és megéljenezték a Bem tábornok oldalán hozzájuk látogató Petőfit. Újszentest negyvenkét évvel később alapították szentesi telepesek.

A település az elmúlt két évtizedben összeolvadt az utóbbi években elrománosodott Temesvárral, és elveszítette magyar jellegét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.