Ismert, még júliusban megerősítette az Igazi Csíki Sör márkát az európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM), elutasítva a Heineken Románia óvását, amely a védjegy megsemmisítését kérte. A holland multi azonban nem nyugodott bele a döntésbe, a napokban fellebbezett a döntés ellen, a székely márka pedig ennek fényében tette közzé a korábbi nagy sikerű medvés reklámvideó folytatását, amelyben a maci ezúttal a székely ember mellé áll, és kiüti a facipős tolvajt. Íme:Ismert, a székelyföldi kis sörfőzde ellen bírósági úton lépett fel a Csíkszeredán is sörgyárat működtető holland multinacionális cég, mondván a helyiek csíki sörként emlegetik a Heineken Premium Ciuc nevű sörét. A Hargita megyei törvényszék első fokon helyt adott a Heineken keresetének, és megtiltotta az Igazi Csíki Sör gyártójának a termék forgalmazását, azonban előbb még sikeresen magára haragította a székelyeket, amikor „úgynevezett Székelyföldként” hivatkozott a régióra, ekkor bojkottot is hirdettek a multi termékei ellen. Az ügy előzményeiről bővebben ide kattintva olvashat.Maga az Igazi Csíki Sör pedig ezzel az eredeti reklámanimációval robbant be a köztudatba, amelyben a székely akkor még a medvétől védte meg a sörét.A medve nem játék.
Folytatódik a harc a Csíki Sörért
A Heineken fellebbezett, de a székelyek nem adják fel, és újabb humoros videóval jelentkeztek.
2015. 09. 22. 20:15
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!