Magyar idő szerint reggel hat órakor megnyitottak Romániában a szavazókörök, és nyitva lesznek este tízig, hogy az ország választásra jogosult polgárai eldöntsék a következő parlament összetételét, és ezzel – közvetve – az új kormányt. 33 ezer rendőr vigyázza a rendet, a szavazókörök nyitásakor és az első órában nem voltak incidensek.
Mivel Románia három és fél millió állampolgára külföldön él, rekordszámú szavazókört nyitottak-nyitnak külföldön: összesen 417-et. A legtöbbet, hetvenhármat Olaszországban, de Spanyolországban is ötvenhárom helyen szavazhatnak azok a románok, akik valamilyen hivatalos dokumentummal tudják igazolni, hogy életvitelszerűen külföldön élnek. Az első külföldi szavazókör egyébként már szombat este kilenckor megnyitott Új-Zélandon, az utolsó pedig majd hétfő reggel fog bezárni az Amerikai Egyesült Államok nyugati partján.
Mivel a kormány rendelkezése értelmében a diákok ingyen hazamehettek vonattal a szavazásra, a bukaresti Északi pályaudvart péntek délután megrohanták a román fővárosban tanuló egyetemisták, akiknek a bonyolult jegyigénylés miatt órákig kellett sorba állniuk.
Reggel megtörtént az első váratlan esemény is: az egyik fővárosi szavazókör elnöke példátlan módon nem engedte be a sajtót abba a terembe, ahol Bukarest főpolgármestere, Gabriela Firea szavazott. Az első órában egyébként országos szinten 1,2 százalékos volt a részvétel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!