Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsa elnöke a Székelyhon szerint elmondta: fellebbezésük nyomán a Brassói Táblabíróság elutasította a hivatásos feljelentő panaszát, és nem tiltotta meg az önkormányzatnak, hogy hivatalos levelezésében háromnyelvű fejléces papírt használjon, és a különböző közérdekű feliratokon is használhatja a magyar és angol nyelvet.
A tanácselnök felidézte a per előzményeit is: 2013 májusában az akkori prefektus, Dumitru Marinescu felszólította a megyei önkormányzatot, hogy csak román nyelvű lehet az iratok fejléce. „Ez volt a prefektus legfontosabb problémája” – kommentálta a tanácselnök. Akkor a kormánybiztos átiratára nem válaszoltak, ezután Dan Tanasa egyesülete feljelentette Kovászna Megye Tanácsát és Tamás Sándort.
A Kovászna Megyei Törvényszék alapfokú döntése értelmében arra kötelezték a megyei önkormányzatot, hogy csak román nyelvű fejléces papírokat használjon. Ezt az ősszel megfellebbezték, és végül jogerősen nyertek, a Brassói Táblabíróság a javukra döntött.
Tamás Sándor szerint ritka ez a győzelem. Újságírói kérdésre felidézte, hogy már több éve tart az önkormányzatok és a prefektúra közötti háború. Négy év alatt több mint százhúsz közigazgatási eljárást indított a prefektúra a megyei és a helyi önkormányzatok ellen szimbólum- és nyelvhasználat miatt. A perek mintegy kilencven százalékát elveszítik az önkormányzatok. A megyei tanács elnöke ugyanakkor rámutatott, az utóbbi fél évben valamennyire sikerült „rendezni” a viszonyt – hiszen legalább nem mérgesedett el még jobban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!