Az erdélyi magyar lapok nekimentek az RMDSZ-nek

A párt kihagyta az autonómiát az erdélyi magyarság követeléslistájából.

MTI
2017. 03. 16. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Krónika vezércikkírója méltányolta, hogy az RMDSZ megfogalmazta, mit kíván 2017-ben az erdélyi magyar közösség, de „az egy helyben toporgás összetéveszthetetlen nyomának” tartotta, hogy „a kiáltványból üvölt az elhallgatás”.

„Ha a székelyföldi, partiumi, erdélyi magyarság 12 pontos követeléslistájára nem fér fel az autonómia, akkor mégis ki beszél? És kinek a nevében?” – tette fel a kérdést Páva Adorján, a vezércikk szerzője. A cikkíró azokra a magyarázatokra is kitért, amelyek szerint a kiáltvány egyes pontjai tulajdonképpen az autonómiára utalnak. „Egy kiáltványban hogy lehet utalgatni, sejtetgetni a sorok között?! Mi több: hogy lehet a \'48-as elődök hangját utánozva szabadságharcot kiáltani, miközben folyamatosan ahhoz dörgölőzünk, annak lábai elé taszít a tehetetlenségi erő, aki legfőbb nyomorúságunk fenntartója?! És mi az, hogy évről évre alkalmazkodni kell?! Mégis mi írja ily könnyedén felül akaratunkat?!” – tette fel a kérdést a Krónika cikkírója. Végül megállapította: „Valóban szükségünk van új 12 pontra – de ezek kikiáltása előtt újra meg kellene tanulnunk beszélni. Hogy meg tudjuk beszélni. Hogy megértsük egymást.”

A székelyföldi Háromszék napilap is üdvözölte az aktuális 12 pontot, de kifogásolta, „hogy az RMDSZ immár szóhasználatából is száműzni látszik az autonómiát”. „Örüljünk annak, hogy legalább alaposan körülírták?” – kérdezte a cikkíró.

Farczádi Botond, a Háromszék vezércikkírója ugyanakkor pozitív fejlemények tekintette, hogy az RMDSZ felkarolta a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőinek a kezdeményezését, és közösen nyújtottak be törvénykezdeményezést azért, hogy március 15. legyen hivatalos ünnep az erdélyi magyarság számára.

A cikkíró „aprócska, de fontos gesztusnak” látta, hogy Teodor Melescanu román külügyminiszter arra buzdította diplomatáit: vegyenek részt a magyar nemzeti ünnep rendezvényein. Úgy vélte: e gesztus és Sorin Grindeanu miniszterelnök üdvözlete annak a tükrében értékelődik fel, hogy Klaus Johannis évek óta következetesen hallgat március 15-én. Szerinte a jelenlegi román államfő „nem képes arra a gesztusra, amelyet Emil Constantinescu honosított meg, és Traian Basescu is folytatott”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.