Orbán Viktor magyar miniszterelnök részvételével ünneplik a hamarosan 500 éves reformációt a hétvégén Kolozsváron és Szászfenesen – írja az erdélyi Krónika. Kolozsváron szombaton református múzeumot, vasárnap pedig a református egyház levéltárának új székhelyét is megnyitják, míg Szászfenesen új református templomot avatnak Orbán Viktor jelenlétében.
Kovács Mária Márta, a Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet szomszédságában kialakított Erdélyi Református Múzeum muzeológusa a Krónikának azt mondta: már száz éve megszületett a gondolat, hogy az egyházkerületnek szüksége lenne egy ilyen térre. A múzeum elsődleges célja, hogy otthont adjon azoknak az eszközöknek, amelyeket a gyülekezetek nem használnak, ugyanakkor kiállító felületként is fog működni, olyan tárgyakat lehet majd megtekinteni, amelyek történelmi értékkel bírnak.
Szászfenesen új református templom felszentelésére készülnek, amelyet vasárnap ugyancsak Orbán Viktor jelenlétében adnak át. Az épület építésének azt követően láttak neki, hogy a 2011-es népszámláláson a Kolozsvárral szomszédos községben több mint ezren vallották magukat magyar anyanyelvű reformátusnak. Ennek nyomán döntött úgy az Erdélyi Református Egyházkerület, hogy érdemes templomot építenie a gyülekezetnek.