Hidegháború: titkos kozmikus ágyúnaszádként szolgált volna a szovjet űrállomás

Az Egyesült Államok és más nagyhatalmak katonai vezetői egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet arra, hogy az elkövetkező években jelentősen megnövekedhet az űrbeli fegyveres konfliktusok veszélye. A probléma azonban korántsem új keletű; a hidegháború évtizedeiben mindkét katonai szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok is komolyan vizsgálta annak lehetőségét, hogy miként tudna elsőséget szerezni a kozmikus hadviselésben. A hidegháborús évtizedek titkos űrversenyében időnként egészen bizarr elképzelések születtek; ilyen volt az ágyút hordozó szovjet űrállomás terve is.

A szovjet Hold-program kudarca után az űrállomások fejlesztése lett a fő prioritás Forrás: WDR

Szigorú katonai titoknak számított az agyonhallgatott űrágyú

Önként adódik a kérdés: sikerült-e valaha is éles körülmények között kipróbálni a bizarr szovjet űrágyút? Ezekről a programokról – mivel szigorú katonai titoknak minősültek – nem sok minden szivárgott ki, sőt, sok részlet még a Szovjetunió 1991. decemberi megszűnése után is államtitok maradt.

Brezsnyev szovjet pártfőtitkár. Az 1970-es évek szovjet viszonyait is a beteges titkolózás jellemezte         Fotó: AFP

Anatolij Zak orosz történész szerint -aki a Szovjetunió hidegháborús űrkutatási tevékenységével kapcsolatos történelmi adatok, illetve dokumentumok felkutatásával foglalkozik –, a kérdésre adott válasz az, hogy igen. 

A Föld körüli orbitális pályán keringő szovjet űrágyút övező titkolózás igencsak megnehezítette annak rekonstruálását, hogy hogyan nézhetett ki, illetve hogyan működhetett ez a kozmikus hadieszköz.

Az 1970-es években a szovjetek az űrállomások fejlesztésére koncentráltak   Fotó: Pinterest

Anatolij Zak a Space.com űrkutatási hírportálnak elmondta, hogy bár már több évtizede tudtak ennek a különleges űrfegyvernek a létezéséről, de csak azt követően sikerült összeállítania az űrágyú valódi kinézetéről alkotott legteljesebb képet, miután „Voennaya Priemka” című orosz katonai televíziós műsorban közzétették a róla készült korabeli felvételeket. 

„Ezt a konkrét ágyút már az 1990-es évek óta ismerték, de csak az orosz katonai tévécsatorna propagandaműsora mutatta be először különböző szögekből ezt a haditechnikai eszközt” – mondja Anatolij Zak.

Fotó: OzerovAD / Wikipedia

Miután megvizsgálta ezt a ritka történelmi képanyagot, az orosz történész elmondta, hogy ez lehetővé tette számára „egy részletes 3D-s rekonstrukció elkészítését”. 

„Ez meglehetősen bevett módszer a történészek körében, én magam pedig már több mint két évtizede alkalmazom” – magyarázza Anatolij Zak; a rekonstrukcióról készült képeket, valamint az ágyúval és annak történetével kapcsolatos részleteket pedig a Russian Space Web című weboldalán tette közzé.

Repülőgép-fedélzeti gépágyúból fejlesztették ki az űrfegyvert

Az űrágyút eredetileg Alekszandr Nyudelman, a híres szovjet fegyvertervező irányításával fejlesztették ki a moszkvai székhelyű KB Tocsmas tervezőirodában; a tervezés során Aron Richter – a híres Richter R–23 megalkotója – repülőgép-fedélzeti fegyvertechnológiája szolgált inspirációul. 

A fegyvert egy sikeres szovjet repülőgép-fedélzeti gépágyúból fejlesztették ki   Fotó: Man / Wikimedia Commons

Ezt a gázelvételes működésű, revolverrendszerű automata ágyút Richter még az 1950-es években fejlesztette ki; a fegyvernek az űrbeli harc szokatlan követelményeihez történő hozzáigazítása eredményezte azt a típust, amelyet időnként R–23M Kartech néven is említenek. 

Richter híres fegyverének az űrbeli változatára vonatkozó műszaki adatokat illetően azonban a hiányos, illetve nem teljesen hozzáférhető dokumentáció miatt megoszlanak a vélemények. 

Egyes történeti leírások egy módosított, 23 milliméteres gépágyúként említik az eszközt, de Anatolij Zak kutatásai szerint valójában a Nyudelman és csapata által kifejlesztett, 14,5 milliméteres ágyúról volt szó.

Az Almaz-projekthez kifejlesztett űrágyú rekonstrukciója  Fotó: Anatolij Zak / Russian Space Web

A tűzgyorsaságra vonatkozó becslések percenkénti 950 és több ezer lövés között mozognak, egyes források pedig azt állítják, hogy a fegyver óránkénti 1500 mérföldes, azaz 2 475 km/órás sebességgel volt képes kilőni a lövedékeket. 

Az Almaz-programon dolgozó mérnökök később azt állították, hogy a földi tesztek során Nyudelman híres Richter-gépágyújának űrbeli változata egy mérföldnyi (1,65 km) távolságból sikeresen átlőtt egy fém céltárgyat, ami egyértelműen bizonyította a fegyver képességeit.

Egy „békés" Szaljut misszió vitte a kozmoszba az űrágyút

A sikeres földi tesztek ellenére egy ilyen technológia pályára állítása különleges és új kihívások elé állította az Almaz-projekten dolgozó szovjet mérnököket. Az űrágyút nem forgatható toronyra szerelték, hanem – a rendelkezésre álló információk szerint – közvetlenül az Almaz űrállomáshoz rögzítették. 

A kozmonauták optikai irányzékkal célozhattak, 

de az űrágyú merev elhelyezése azt is megkövetelte, hogy a lövés leadásához a teljes 20 tonnás űrállomást fordítsák a célpont felé; lényegében tehát maga az űrállomás szolgált egy hatalmas, orbitális pályán mozgó fegyverállványként.

Az Almaz-űrállomás statikus makettje Fotó: Wikimedia Commons

 A titkos Almaz-programot a Szovjetunió jól ismert Szaljut űrállomás-programja mögé rejtve valósították meg. Bár a Szaljut-programot a nyilvánosság előtt civil, tudományos vállalkozásként tüntették fel a szovjet hatóságok, de ezzel szemben a Szaljut űreszközök némelyikét titokban fejlesztették ki és állították szolgálatba katonai felderítő platformként, amelyeket a legkorszerűbb kamerákkal és egyéb hírszerzési eszközökkel szereltek fel. 

Az űrágyút egy Szojuz-űrhajó fedéleztén vitték fel tesztelni a kozmoszba   Fotó: Space Fact

1974-ben éppen egy ilyen hivatalosan „polgári” űreszköz, a Szaljut–3 fedélzetén juttatták pályára az űrágyút. A rendelkezésre álló történeti adatok alapján a fegyvert feltehetően mindössze egyetlen alkalommal sütötték el a világűrben, mégpedig 1975. január 24-én. Ekkorra a Szaljut–3 legénysége már visszatért a Földre, az űrállomás irányított pályáról való letérítésére pedig a fegyvertesztet követő néhány órán belül került volna sor. 

A mérnökök nem voltak biztosak a fegyver hátrarúgásának következményeiben  Fotó: Internet Archive

Ennek az volt az egyik nyilvánvaló oka, hogy a mérnökök nem voltak teljesen biztosak abban, hogy milyen hatással lehet az ágyú elsütése az űrállomásra, 

például mekkora visszarúgást okozhat a fegyver az űrállomás mikrogravitációs környezetében. 

A rendelkezésre álló adatok szerint e hatás kompenzálására az űrágyú elsütésével egyidejűleg működésbe hozták az állomás manőverező hajtóműveit, hogy ezzel ellensúlyozzák a visszarúgásból adódó problémákat. Más források úgy tudják, hogy az űrágyú kozmikus tesztelése során legalább húsz lövést adtak le -akár egyesével, akár sorozatlövésekkel –, a kilőtt lövedékek pedig a Föld légkörébe belépve mind elégtek a súrlódási hőtől.

Az űrbeli ágyúzás részletei még ma sem ismertek

Az 1975 januárjában elvégzett űrbeli fegyverteszt részletes eredményeit soha, mind a mai napig nem hozták nyilvánosságra. A témát kutató történészek szerint az valószínűsíthető, hogy a szovjet katonai vezetés nem tartotta elég praktikusnak az űrágyút. 

A későbbi szovjet űrállomások terveiben éppen ezért már egy elhárító rakétarendszer felszerelésével számoltak a katonai illetékesek.

Az Almaz-projektet a szovjet katonai vezetés végül törölte   Fotó: Wikimedia Commons

A szovjet hadsereg űrhadviselési programjaiban fokozatosan áttért a hatékonyabb és olcsóbb orbitális technológiák, elsősorban a személyzet nélküli katonai műholdak alkalmazására, így az Almaz-űrállomás továbbfejlesztett változata – amelyet eredetileg az 1970-es évtized későbbi szakaszában terveztek pályára állítani –, végül sosem jutott el a világűrbe. 

Ennek ellenére a program a hidegháborús korszak egyik legfurcsább katonai kísérletének tekinthető, amelynek noha még ma is homályosak a részletei, de a hozzáférhető adatok alapján az megerősíthető, hogy az Almaz-program volt az űrhajózás történetében az egyetlen olyan alkalom, amikor ágyút sütöttek el a világűrben.

A hidegháborús korszak egyik legbizarrabb titkos szovjet projektje:

• az Almaz-program volt,
• amely egy speciálisan kifejlesztett űrágyút juttatott a kozmoszba,
• a békés, tudományos vállalkozásként meghirdetett Szaljut-missziók során,
• és aminek az ellenséges amerikai katonai műholdak megsemmisítése lett volna a fő célja,
• de az 1975 januárjában végrehajtott űrbeli tesztkísérlet után törölték a programot.