Orbán Viktor templomot avatott és szavazásra buzdított az erdélyi Szászfenesen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Manapság nem szokás Európában keresztény templomokat építeni – mondta a miniszterelnök.

2017. 10. 01. 12:08

Máté István lelkipásztortól megtudtuk, a kincses várossal szinte egybenövő Szászfenes – Románia legnagyobb községe – református hajlékának építési összköltsége 238 millió forintnak megfelelő lejbe került, amihez a magyar állam 160 millió forinttal járult hozzá. A település egyébként az előző évtizedben végrehajtott masszív ingatlanberuházásoknak köszönhetően óriásit fejlődött, lakosságának lélekszáma pedig megháromszorozódott, és jelenleg meghaladja a 22 ezret. A tizennégy százalékban magyarok lakta Szászfenesen éppen az ugrásszerű növekedés nyomán merült fel egy református templom megépítésének gondolata, hiszen a református hívek száma mára meghaladja az ezer főt (az összlakosság tíz százalékát). Istenháza hiányában a fenesi reformátusok előbb egy magánházban, majd a kultúrotthonban, később pedig az egyik presbiter panziójában gyűltek össze imádkozni, Máté István lelkipásztor szerint ugyanakkor a templomépítésnek óriási közösségteremtő ereje volt. A hagyományos és korszerű építészeti elemeket ötvöző épület mellett később – ugyancsak magyar állami támogatásból – bölcsőde és óvoda is létesül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.