„Gyurcsány Ferenc leplezetlenül gyűlöl minket”

Kelemen Hunor szerint a Demokratikus Koalíció elnöke „politikai ragadozó”, aki visszatér a 2004-es bűn helyszínére.

MN
2017. 11. 30. 8:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke közellenségnek számít, amióta kimondta, hogy nem ünneplik Nagy-Románia létrejöttének centenáriumát, azaz 1918. december 1-jét – mondta a Heti Válasznak adott interjújában. „Romániának nincsenek közös nagy eredményei, ezeket kell pótolni magyarellenességgel” – jegyezte meg.

Beszélt a Gyurcsány Ferenc felől érkező politikai támadásról is, miszerint megvonnák a határon túli magyarok állampolgárságát. Számára ez nem új fejlemény, már 2004 előtt is úgy érezte, hogy Gyurcsány leplezetlenül gyűlöli őket. Az interjúban politikai ragadozónak nevezte Gyurcsányt, aki a maga hasznát nézi. „Mit érdekli őt, hogy demokrata szerzett jogot nem vesz vissza? Mit érdekli, hogy ismét megosztja a kérdésben mára, hál’ istennek, szinte egységes magyar politikát? Visszatér a 2004-es bűn helyszínére, és úgy tesz, mintha nagyszüleink szabad döntésükből kerültek volna Romániába. Üzenem neki: alakulhatott volna úgy, hogy én élek ott, ő meg itt.”

Továbbá ellentmondást látott abban, hogy Gyurcsány Ferencnek azzal nincs problémája, hogy más országok adófizetőinek pénzén kiképzett magyar orvosok vagy épp kőművesek dolgoznak Budapesten, ugyanakkor az adófizetésről beszél a szavazati jog feltételeként. Hozzátette: Gyurcsány elvetemült politikai gazemberséget művel.

Kelemen Hunor szerint nem kell meglepődni az RMDSZ és a Fidesz viszonyának javulásán, hisz amikor 2011-ben megválasztották RMDSZ-elnökké, ígéretet tett a kapcsolat rendezésére, ami nem volt nehéz, tekintve, hogy mindkét fél az Európai Néppárt családjába tartozik. Jogos kérdésnek nevezi, hogy: „Kikkel akarunk együtt élni? Mi a jövője az EU-nak? Hol végződik a nemzetállamok szuverenitása, és hol kezdődik a bizottság hatásköre?” Vagyis jelentős problémának tekinthető szerinte, hogy az EU részéről nem tisztázott, milyen értékalappal képzeli el a jövőjét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.